2010. augusztus 7., szombat

Szentháromság ünnepe utáni 10.vasárnap

Odahívták tehát másodszor is a nemrég még vak embert, és ezt mondták neki: "Dicsőítsd az Istent: mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös." Erre ő így válaszolt: "Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok." Ekkor megkérdezték tőle: "Mit tett veled? Hogyan nyitotta meg a szemedet?" Ő így válaszolt: "Megmondtam már nektek, de nem hallgattatok rám. Miért akarjátok ismét hallani? Talán ti is a tanítványai akartok lenni?" Megszidták, és ezt mondták: "Te vagy az ő tanítványa, mi a Mózes tanítványai vagyunk. Mi tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de erről azt sem tudjuk, hogy honnan való." Az ember így válaszolt nekik: "Ebben az a csodálatos, hogy ti nem tudjátok, honnan való, mégis megnyitotta a szememet. Tudjuk, hogy az Isten nem hallgat meg bűnösöket; de ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt meghallgatja. Örök idők óta nem hallotta senki, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született ember szemét.Ha ő nem volna Istentől való, semmit sem tudott volna tenni." Erre így feleltek neki: "Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket?" És kiközösítették. Meghallotta Jézus, hogy kiközösítették, és amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: "Hiszel te az Emberfiában?" Ő így válaszolt: "Ki az, Uram, hogy higgyek benne?" Jézus így felelt neki: "Látod őt, és aki veled beszél, ő az." Erre az ember így szólt: "Hiszek, Uram." És leborulva imádta őt.

Jn 9,24-38

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése