Olajfák éjszakája

1

Szállj le, éjszaka, szállj,
szenvedés éjszakája,
hűtlenség éjszakája,
gyötrelem éjszakája,
irgalom éjszakája.
Takard be lépteiddel a földet,
borítsd rá fekete lepedődet,
minden kínokra vond rá szemfedődet,
függönyözd el a verejtékezőket.
Szállj le, éjszaka, szállj,
fájdalom éjszakája,
kegyelem éjszakája,
árulás éjszakája,
megváltás éjszakája.

2

Akik a házban ülnek,
a lámpa fénykörében,
terített asztal mellett
ülnek és lakmároznak,
eszik a lakoma testét,
isszák a lakoma vérét,
s a lámpa fénykörében
nem látszik a sötétség -
akik a házban ülnek
azok nem veszik észre,
mikor nyílik az ajtó,
éppen csak egy arasznyit,
csak hogy a Bűn kiférjen.
Fejét leszegve surran,
vállát behúzva lépked -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Nem én nyúltam a tálba,
nem kezem volt kezével,
nincs is kezem, levágták:
hiánya vár a pénzre;
nem én alkudtam érte,
vérdíjat életére:
nem én vagyok, nem én!
Akik a házban ülnek,
nem is látják osonni,
fal mellett elsuhanni,
árnyékát rejtegetni,
amint kilép az ajtón,
kilép az éjszakába -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Résén az irgalomnak,
zárán a szeretetnek,
kilép az éjszakába
a Szíve hasadékán.
A tőr ütötte résen,
kés vágta hasadékon
kilép az éjszakába,
utána vér szivárog.
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Utána fény szivárog -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Fák mögé bú a fénytől -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Fától fáig lopakszik -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Utána vér szivárog -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!

3

Akik a házban ülnek,
lakoma melegében,
a lámpa fénye mellett,
azok nem veszik észre,
mikor hull le a harmat,
mikor száll le az éj.
Árulás éjszakája -
(Júdás) Nem én voltam, nem én!
Hűtlenség éjszakája -
(Péter) Nem én voltam, nem én!
Azok nem veszik észre,
mikor nyílik az ajtó -
Fekete éj homálylik
az ajtó négyszögében -
Mennek az éjszakában,
olajfalomb-ezüstben -
Fájdalom éjszakája!
Irgalom éjszakája!
Csak egynek nem adatik irgalom!
Csak egytől nem múlik el a pohár!
Arccal a kőre rogyva,
olajfalomb-ezüstben,
homlokával a sziklán,
halálos szomorúan -
Világtalan magányban,
kegyetlen kőtenyéren,
világ fölé emelve,
olajfalomb-ezüstben -
Míg lent aludt a három -
Nem én voltam, nem én!
Egy kődobásra tőle -
Nem én voltam, nem én!
Horkolt a fűbe dőlve,
hanyatt a puha fűben
Péter, János, Jakab -
Nem én voltam, nem én!
Egy kődobásra tőle,
olajfalomb alatt!

4

Hanyatt a puha fűben
aludtak, álmodoztak.
Nem bírtak fönn maradni.
egy kurta óra hosszat -
Míg arccal kőre rogyva,
kegyetlen kőtenyéren
olajfalomb-ezüstben
ázott az Úr a vérben.
Világ fölé emelve
kegyetlen kőtenyéren
keresztfa nőtt előtte
kopáran és keményen.
Olajágon tövis nőtt
keserve koronának
vesszőt hajtott a cserje
testét megostorozni.
Tenyerek kérgesedtek
és öklök ólmosodtak -
Nem bírtak fönn maradni
egy kurta óra hosszat.
Mert ez volt az az óra,
mikor eláll a világ szívverése.
Ez az az óra,
mikor az őrség elalszik a strázsán.
Ez az az óra,
mikor a kés ízétől fölcsuklik a Bárány.
És mi vagyunk azok az ácsok,
akik keresztet ácsolunk magunkból,
hogy legyen mire fölfeszítsék
az Istent.
Mi vagyunk azok a hősök,
akik a szolga fülét levágják,
de kakasszóra a főpap udvarában
megtagadják az Istent.
Mi vagyunk azok az őrök,
akiktől ellopják a várat,
akiktől föltörik a pincét,
kirabolják a pajtát,
elorozzák a kincset!
Mi vagyunk azok az ácsok!
Mi vagyunk azok a hősök!
Mi vagyunk azok az őrök!
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!

5

Aki a fűben alszik,
nem látja lenn a völgyet,
ahol a kardok égnek,
a fáklyák hömpölyögnek -
a poroszlók pora felhőz,
csatlósok szíja csattan,
álnok csókok csobbannak
a vérívó patakban -
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!
Karddal jönnek, doronggal,
mint egy gonosztevőre -
még egyszer térdre roskad,
arccal borul a kőre -
vérverejtékben ázik

azon a kőtenyéren -
világtalan magányban
lépkedni kezd az éjben -
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!

Nem bírtunk fönn maradni
egy kurta óra hosszat:
bírjunk veled maradni,
ha szíjak záporoznak.
legyen halotti ágyad
s szívünk sziklasírja,
s támadj föl harmadnapra,
ahogy meg van írva.

(Rónay György)