Mondtam, hogy néha személyes leszek….
A soproniak biztosan megértik, miért szeretném megosztani volt gyülekezetem múlt vasárnapi eseményét.
57 éves koromig Mezőberényben éltem. Őseim az 1720-as évek elején érkeztek az alföldi kisvárosba, Harruckern báró hívására, aki betelepíteni akarván a Rákóczi-szabadságharc után elnéptelenedett vidéket, szabad vallásgyakorlatot és biztosabb megélhetést nyújtó kedvezményeket ígért az érkezőknek.
Választották, megszerették és gazdagították ezt a hazát, a 2. világháború után közülük sokakat mégis elűztek. Egyetlen bűnük a németségük volt.
Családom sorsa nem különbözött a többiekétől: a dédszüleimet kitelepítették Németországba, nagyapámat elvitték „málenkij robotra” – soha nem került elő – társai szerint valószínűleg agyonverték.
Az elmúlt vasárnapon a kényszermunkából való hazatérés napját ünnepelte a gyülekezet, emlékezve azokra is, akiket hiába vártak vissza. Skorka Katalin lelkésznő és Chovanyecz Magdolna (aki Sachtiban született) írását itt olvashatják
A soproniak biztosan megértik, miért szeretném megosztani volt gyülekezetem múlt vasárnapi eseményét.
57 éves koromig Mezőberényben éltem. Őseim az 1720-as évek elején érkeztek az alföldi kisvárosba, Harruckern báró hívására, aki betelepíteni akarván a Rákóczi-szabadságharc után elnéptelenedett vidéket, szabad vallásgyakorlatot és biztosabb megélhetést nyújtó kedvezményeket ígért az érkezőknek.
Választották, megszerették és gazdagították ezt a hazát, a 2. világháború után közülük sokakat mégis elűztek. Egyetlen bűnük a németségük volt.
Családom sorsa nem különbözött a többiekétől: a dédszüleimet kitelepítették Németországba, nagyapámat elvitték „málenkij robotra” – soha nem került elő – társai szerint valószínűleg agyonverték.
Az elmúlt vasárnapon a kényszermunkából való hazatérés napját ünnepelte a gyülekezet, emlékezve azokra is, akiket hiába vártak vissza. Skorka Katalin lelkésznő és Chovanyecz Magdolna (aki Sachtiban született) írását itt olvashatják
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése