Honlap-szubjektív, avagy ami kimarad a soproni gyülekezet honlapjából...vagy nem...:-)
Az új Szélrózsa-atya a soproni illetőségű Mesterházy Balázs. Leveleivel, híradásaival, nyilatkozataival majd bizonyára többször is találkozunk az elkövetkezendő két évben.
Most, ide kattintva olvashatunk a Szélrózsa-utótalálkozóról.
De ami volt, az nem jön vissza többé
soha. Az idő egyirányú utca.
Örökké zuhog a jelen, s örökké
száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza
szempillantás alatt. Lábbal előre vissza
nem szökken a műugró a trambulinra, és nem
lesz már a csorba ép, a foltos újra tiszta,
de ha mégis lehetne, hogyha valami résen,
a kozmosz féregjáratain át
zuhannál fölfelé, míg eléred azt a pontot,
ahol elromlott minden, hogy fölfejtsd a hibás
szemig a múlt kötését, másként legyen, ne mint volt,
bölcsőjében fojtsd meg a zsarnokot, vagy
kivándorlásra bírd tulajdon nagyapádat,
vagy azon vedd magad észre: egyszer csak ott vagy
saját gyermekkorodban, épp vasárnap
dél van, most merik szét a húslevest,
s te fényes űrruhádban, dülledt üvegszemed
rájuk emelve, a jövendő elvetélt
embriója, merev térdekkel lépegetsz
feléjük, vagy csak egy hang, testetlen sürgetés
vagy tiltás oldaluknál, súgod: „Tedd!” vagy „Ne tedd!”
– az is hiába volna. Nem lehet
csak egy szálat kihúzni, ha nem az összeset,
olyan szorosra szőtt a múltak szövedéke.
Mint bulldózer tolja maga előtt
a voltak összessége a rákövetkezőt,
ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: „Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!”
És ha lehetne, ha mégiscsak visszatérne,
ki már soha, megint csak gázszámlákról beszélne,
csöpögő vízcsapokról, s te is csak azt felelnéd,
amit akkor, s nem mondanád: „Ne menj még!
Fél életem viszed magaddal, hogyha elmégy!”
| |
Kamarás István író, szociológus már jó ideje "karácsonyi képeslapként" egy-egy történetet küld barátainak, ismerőseinek. Mi, akik kapjuk, nagyon szeretjük ezeket a történeteket. Talán nem veszi zokon, hogy most megosztom a kapott ajándékot, és ezzel kívánok mindenkinek áldott ünnepeket.Kamarás István OJD:
Karácsonyi angyal
Kovácséknál az volt a karácsonyi szokás, hogy csakis saját maguk készítette meglepetésekkel volt szabad egymást megajándékozni. Ebben a remek játékban természetesen már óvódás koruktól kezdve részt vettek a gyerekek is. A délután kikészített ajándékokat minden alkalommal az éppen akkor náluk ügyeletes karácsonyi angyal helyezte el a karácsonyfa alatt. Eztán szépen feldíszítette a fenyőfát, a díszek közé néhány kicsi csodát csempészett, majd fénybe borította a karácsonyfát, megrázta a csengőt, végül pedig szépen eltűnt.
Nem volt ez sem túl nehéz, sem túl könnyű feladat azoknak a karácsonyi angyaloknak, azoknak viszont, akik addig csak a mennyei kórusban énekeltek, mint a mi angyalunk is, ugyancsak oda kellet tennie magukat, akár mi angyalunknak is. Ráadásul a mi angyalunk még sosem járt nagyvárosban, amiből persze még nem lett volna különösebb kalamajka, de abból már igen, hogy angyalunk úgy elcsudálkozott a nagyváros karácsonyi forgatagán, az ide-oda röpködő angyalok kavalkádján, hogy egészen beleszédült, és alaposan belegabalyodott a villamos felsővezetékébe. Ebből a járókelők persze csak annyit láttak, hogy csodaszépen szikrázik a vezeték, akár egy csillagszóró, mit sem sejtve a szerencsétlenül járt angyalról, aki előbb glóriáját, majd a karácsonyfadíszeket, végül pedig még a kicsi csodákat is elveszítette, és szárnyaszegetten zuttyant be Kovácsékhoz. Még tiszta szerencse, hogy nem törte be az ablakot. Mindenesetre most ott állt szárnyaszegetten, glória nélkül, minden nélkül. Csupán a csengője, maradt a kezében. Csak hát, ugye, nem volt mihez csengetnie. Ott kuporgott, ücsörgött hüvelyujját a szájába dugva egy darabig a fenyőfa alatt, amiből persze sehogyan sem lett karácsonyfa, és keservesen patakzottak a könnyei.
Mivel már odakinn az előszobában a Kovács gyerekek roppant izgatottak voltak, mit tehetett mást szegény szerencsétlen angyalunk, elrendezte a fenyőfa alá Kovácsék egymásnak készített ajándékait, és megrázta csengőjét. Felpattant az ajtó, és három gyermek (egy nagycsoportos óvódás fiúcska, egy kisiskolás lányka és egy kisgimnazista nagylány) özönlött be a szobába, aztán szüleik, végül pedig egy nagymama. Amikor megpillantották a fenyőfa tövében zokogó angyalt, aki még mindig a csengőjét rázta, földbe gyökerezett a lábuk és elnémultak, mert még sosem láttak ilyen gyönyörűszépet.
– Hófehérke! – rebegte a fiúcska.
– Hattyú! – suttogta a kislány.
– Leginkább mégis csak egy angyal, de nagyon szomorú – állapította meg a kisgimnazista nagylány.
– No, de kedves kisasszony, nem kell ennyire elkeseregni?! – vigasztalgatta angyalunkat Kovács.
– Talán egy forró tea aszpirinnel most jót tenne – kapott észbe Kovácsné, és már indult is a konyhába, de a nagymama mást javasolt:
– Mindenekelőtt énekeljük el a Mennyből az angyalt-t, ahogyan szoktuk.
Itt most el kell mondani, hogy Kovácsék elég jó emberek voltak, de nem voltak vallásosak, még a nagymama is csak alig-alig. Ugyanakkor még a legkisebb Kovács-gyerek is tudta, hogy karácsony a szeretet ünnepe, amikor annak Kisjézusnak a születését ünneplik, aki felnőtt korában annyira szerette az embereket, hogy képes volt meghalni értük. Azt is tudták, hogy angyal rendezi a karácsony fa alá ajándékaikat, ő díszíti föl a fenyőfát, és még kicsi csodákat is rejt a díszek közé, amiktől a fenyőfa karácsonyfává válik, majd a csengetés után szépen eltűnik, hogy bemehessenek és legelőször is elénekeljék a mennyből az angyalt.
Egyebet még a kisgimnazista nagylány sem igen tudott róluk, de még a nagymama is csak annyit, hogy az angyalok között vannak kerubok és szeráfok, és mindenkinek, akár hiszi őket, akár nem, van egy őrzőangyala. Azt már nem tudták, ami a kisiskolások hittankönyvében is olvasható, hogy az angyalok szellemi lények, éppen ezért nem isznak teát és nem esznek aszpirint; és persze azt sem, hogy Isten küldöttei, akik segítik az embereket, különösképpen a gyerekeket.
Bár Kovácsék nem jártak templomba, nem imádkoztak és a képes Bibliát is csak nézegették, a Mennyből az angyal-t mindig szívvel-lélekkel énekelték. Most is így történt, közben persze figyelték angyalunkat, aki, bizony, végig pityeregte. Csakhogy már nem annyira szomorkodva, hanem inkább meghatódva.
Amikor az utolsó versszakot is elénekelték, majd megcsókolták egymást, ahogyan szokták, elbizonytalanodtak: hogyan is tovább. Amúgy rendesen az ajándékok megnézegetése következett, sok-sok „Jé!”, „Nahát!”„Idenézz”, „Hűha”, „Fantasztikus!”, „De gyönyörű!” „Milyen ügyesek vagytok!” közepette, de most nem győzték angyalunkat csodálni. Angyalunk pedig azt csodálta, hogy mi lehet rajta csodálnivaló, amikor glóriája nélkül csak szárnyaszegetten szerencsétlenkedik.
– Talán jót tenne egy kis szíverősítő! – próbálkozott Kovács, de a nagymama ehelyett azt javasolta, hogy angyal vendégükkel együtt lássanak hozzá a karácsonyi vacsorához, és majd utána következzenek az ajándékok.
Villámgyorsan megterítettek, és angyalunkat az asztalfőre ültették. Angyalunk szépen letette tányérja mellé csengőjét, és amikor látta, hogy a nagymama keresztet vet, de nem tudja folytatni, csodaszépen felzengett:
– Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg amit adtál nékünk!
– Ámen! – felelte a nagymama.
– Még egyszer! – kunyerálták a kisebb gyerekek, de a kisgimnazista lánynak is jól esett volna elmondani.
– Szerintem a Jézus nem olyan édes, mint a torta, hanem olyan mint az édesanya és az édesapa – jelentette ki nagyon komolyan a kisfiú.
Nekiláttak, előbb a borlevesnek és a manduláskiflinek, majd a rántott hal és a hagymás krumplisaláta következett, végül a mákos és diósbeigli. Közben mindenki angyalunkat bámulta, ő meg őket. Biztatták, noszogatták, hogy vegyen, egyen, de ő csak mosolygott, és egyre jobban ragyogott.
– Hát, kisasszony, meg kell mondanom, hogy kegyed glória nélkül is ragyogóan néz ki ezzel a kellemetes angyalhajával, ugye, gyerekek? – kedveskedett Kovács.
Kovácsné és a nagymama a röstellkedve a fejét csóválta, de amikor látták, hogy angyalunknak ez felettébb jól esik, ők is helyeseltek. De mindjárt meg is bánták, ugyanis angyalunk a jobb mutatóujjával a homlokára bökött, majd felragyogott a gondolattól, amit azonnal tett követett: angyalunk odalépett a fenyőfához, szépen ráteregette aranyhaját, amitől az, hipp-hopp karácsonyfává változott. Ő meg, persze ott maradt kopaszon, de még így is eléggé kellemetes látvány maradt, már csak azért is, mert kopasz feje felett glória fénylett föl. Ekkor angyalunk újra csak a homlokára bökött, odament a karácsonyfához, és a csúcsára helyzete glóriáját. Kovácsék persze csak ámultak-bámultak, mert hát angyalt már ők is láttak, képeken, szobrokban, filmekben, és még élőben is, de ilyen csodát még senki sem látott. Angyalunk kopasz feje úgy ragyogott, mint egy mennyei villanykörte. Kisvártatva angyalunk észrevette, hogy a kisebb gyerekek titokban már az ajándékok után ácsingóznak, megrázta csengőjét, majd gyönyörűszépen felzengett:
– Dicsőség mennyben az Istennek, és békesség a földön a jó akaratú embereknek!
Aztán még egyszer megrázta a csengőt, amire a gyerekek odaszaladtak az ajándékokhoz.
Angyalunk meglibbentette szárnyait, aztán annak rendje és módja szerint szépen elrepült.
Mindannyian az ablakhoz tódultak, de már nem látták. Csak hitték, hogy látják. Aztán egyszerűen csak hitték.
Ekkor csöngettek, pontosabban csilingeltek. Két angyal állt az ajtó előtt, vöröskeresztes karszalaggal és egy tolókocsival.
– A balesetesért jöttünk – zengték szépen.
– Ó, már elrepült – mondta a kislány.
– Hála Istennek! – zengedeztek az angyalok.
Aztán beültették a kisebb gyerekeket a tolókocsiba, és az előszobában nagyvidáman megkocsikáztatták őket. Utána a nagymama következett. „Dicsőség mennyben az Istennek!” énekelték a Kovács-gyerekek, majd a kisiskolás lányka azt mondta:
- A karácsony dicsőség.
- Ámen! - válaszoltak az Angyalok.
- A karácsony békesség - jelentette ki a Nagymama.
- Ámen - jelentették ki az angyalok.
- A karácsony az karácsony! - kiabálta a nagycsoportos fiúcska.
- Ámen, ámen, ámen!! - zengették az anyalok.
És ezután a gyerek tologatták ide-oda az angyalokat, akik szentül meg voltak győződve arról, hogy a mennyországban vannak.
Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül! Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd, és ne tiszteld azokat,
Én majd elküldöm követemet, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az ÚR, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! - mondja a Seregek URa. De ki bírja majd ki eljövetele napját, és ki állhat meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze, és mint a ruhatisztítók lúgja. Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az ÚR Lévi fiait. Fényessé teszi őket, mint az aranyat és az ezüstöt. Akkor majd igaz áldozatokat visznek az ÚRnak. És olyan kedves lesz az ÚRnak Júda és Jeruzsálem áldozata, mint az ősrégi napokban, a hajdani években. Eljövök majd, és ítéletet tartok fölöttetek. Hamarosan vádat emelek a varázslók ellen, a házasságtörők ellen és a hamisan esküvők ellen; azok ellen, akik kizsarolják a napszámost, az özvegyet és az árvát, akik elnyomják a jövevényt, mert nem félnek engem! - mondja a Seregek URa. Én, az ÚR, nem változtam meg, de ti is Jákób fiai maradtatok! Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendelkezéseimtől, nem tartottátok meg azokat. Térjetek meg hozzám, és én is hozzátok térek! - mondja a Seregek URa. De ti ezt kérdezitek: Miből térjünk meg? (Mal 3,1-7a)
Keressétek az URat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az ÚRhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.
ak valamiféle tükör, amibe kénytelenek vagyunk belenézni és levonni a következtetéseket.
„Megtörtént! Én vagyok az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég. Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen. Aki győz, örökölni fogja mindezt, és Istene leszek annak, az pedig fiam lesz.” (Jel 21,6–7)
Két irányba is elment a beszélgetés.
Átgondoljuk-e újra és újra, mit jelent evangélikusságunk? Miben különbözik teológiánk más, pl. a reformációt városunkban nemrég látványosan ünneplő Hit Gyülekezetének teológiájától, vagy akár római katolikus testvéreinkétől?(Ez utóbbit talán jobban tudjuk.)
Népszerű lehet-e egy olyan teológia, amelynek középpontjában a kereszt áll? Egyáltalán: népszerűnek kell-e lennie vagy valami másnak?
Aztán a korszerűség…. Mit jelent ma?
Akkor vagyunk hűek Luther szelleméhez, ha szó szerint tudjuk a Kiskátét, vagy akkor, ha – mint Luther tette a maga idejében – korunk nyelvén szólunk korunk emberéhez?
Egyáltalán… Milyen viszonyban van egyházunkban a hagyomány és a korszerűség? Hogyan éljük meg belül evangélikusságunkat és milyen képet mutatunk kifelé?
Ön mit gondol a fentiekről?
És láttam egy nagy fehér trónust és a rajta ülőt: színe elől eltűnt a föld és az ég, és nem maradt számukra hely. És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsinyek a trónus előtt állnak, és könyvek nyittattak ki. Még egy könyv nyittatott ki, az élet könyve, és a halottak a könyvbe írottak alapján ítéltettek meg cselekedeteik szerint. A tenger kiadta a benne lévő halottakat, a Halál és a Pokol is kiadták a náluk lévő halottakat, és megítéltetett mindenki cselekedetei szerint. És a Halál és a Pokol belevettetett a tűz tavába: ez a második halál, a tűz tava. Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették. (Jel 20,11-15)
Uram, szereteted
hűséged a fellegekig.
Igazságod olyan,
mint a hatalmas hegyek,
ítéleteid, mint a nagy mélység,
embert és állatot megtartasz, Uram.
Mily drága a te szereteted, Istenem!
Szárnyad árnyékába
menekülnek az emberek.
Dúslakodnak házad bőségében,
örömöt árasztasz rájuk, mint patakot.
Mert nálad van az élet forrása,
a te világosságod által
látunk világosságot. (36. Zsolt 6-10)
Klaus Douglas új 95 pontot állított össze és adott közre" Az új reformáció" című könyvében. Érdemes végiggondolni ezeket a pontokat:
Első feladat:
Visszatérni a reformátori középpontba
1. Luther szándéka az volt, hogy az egyház üzenetét bibliai alapokra helyezze, külső formáját pedig kora színvonalára emelje. Az egyház ez idő szerint olyan állapotban van, amely nem felel meg sem az egyik, sem a másik követelménynek.
2. A reformáció nem a tizenhatodik század eseménye, hanem ránk váró feladat.
3. Aki reformálni akarja az egyházat, annak a tartalom kérdéseivel kell kezdenie. Ezen a ponton azonban nem állhat meg.
4. Reformátoriak akkor lehetünk, ha tovább építjük a reformátorok művét, nem pedig, ha konzerváljuk.
5. A keresztyén hit nem normák és szabályok rendszere, és nem is világnézet vagy tan. A keresztyén hit az ember és Jézus Krisztus között létrejött bizalmi kapcsolat.
6. Az olyan teológia képes rugalmas kereteket létrehozni, amelynek egyértelmű a középpontja. Ha homályos a középpont, a keretek megmerevednek.
7. Az egyház keretei nem tetszőlegesek. Azokat a középpontnak kell formálniuk, illetve a kereteknek a lehető leghatározottabban kell a középpontra mutatniuk.
8. Az új reformáció sok mindenben igazodhat az első reformációhoz. Néhány kérdésben azonban határozottan túl kell lépnie rajta.
Második feladat:
Felszabadítani a spiritualitást
9. A 21. század embere messzemenően nyitott a vallási kérdések előtt. Kérdéseire azonban ma nem az egyházban keresi a válaszokat.
10. Itt az ideje, hogy az egyháznak minden mást megelőzve az Isten-kérdést illetően legyen tekintélye.
11. Jézus Krisztus a válasz korunk spirituális éhségére. Ezt azonban nem elég csupán állítani. Ennek megtapasztalhatóvá kell lennie gyülekezeteinkben.
12. Gyülekezeteinkben a spiritualitást az odaadásnak, a lelkesedésnek és a kisugárzó erőnek kell jellemeznie.
13. Az imádkozásnak legalább tizenöt különböző módja lehetséges - ezekbó1 azonban többnyire alig ismerünk néhányat.
14. Egyházunknak spirituális fellendülésre van szüksége.
15. Az Isten iránti szeretet a protestáns teológia fehér foltja.
16. Cselekedeteinknél és fáradozásainknál fontosabb, hogy belemerítkezzünk Isten szeretetébe.
Harmadik feladat:
Újra felismerni a küldetést
17. A legfőbb megbízatás, amit Jézus egyházának adott, nem az, hogy gondot viseljen az emberekre, hanem hogy tanítvánnyá tegye őket.
18. Jézus Krisztus egyháza nem döntheti el tetszése szerint, hogy akar-e ,,missziót'' folytatni, vagy sem.
19. Misszió és tolerancia nem mond ellent egymásnak.
20. Nincs keresztyénség megtérés nélkül - megtérési élmény nélkül azonban igen.
21. A megtérés folyamatához hozzátartozik a betagolódás a gyülekezetbe.
22. Aki közölni akarja másokkal a jó hírt, annak magának is jó hírré kell válnia.
23. Nem várhatjuk el, hogy az emberek Krisztusra hagyatkozzanak, ha mi magunk nem hagyatkozunk rá.
24. Nem missziói rendezvényekre, hanem missziói gyülekezetekre van szükségünk.
Negyedik feladat:
Aktivizálni a hívők egyetemes papságát
25. Luther tanítása az egyetemes papságról a legfontosabb tényező, ami még ma is megkülönböztet bennünket a katolicizmustól.
26. Az úgynevezett ,,lelkészek'' és az úgynevezett ,,laikusok'' közötti különbségtétel nem biblikus és nem protestáns.
27. Az egyetemes papságot csak úgy aktivizálhatjuk gyülekezeteinkben, ha az emberekben szeretetet ébresztünk a Szentírás iránt.
28. Egyetlen emberben sincs meg az összes képesség, amely ahhoz szükséges, hogy egy gyülekezetnek csak megközelítőleg is nyújtani tudja mindazt, amire szüksége van.
29. Minden keresztyén kapott valamilyen kegyelmi ajándékot Istentől - és megkapta a hozzá tartozó feladatot is.
30. A gyülekezet vezetésének legfontosabb feladata, hogy hozzásegítse a gyülekezet tagjait adományaik, képességeik felismeréséhez, és segítse őket, hogy éljenek velük.
31. A gyülekezetben kinek-kinek azt a feladatot kell ellátnia, amelyre Isten különösképpen alkalmassá tette.
32. Az olyan munkatársak, akik Istentől kapott képességeik szerint végzik feladatukat, nemcsak jól végzik a munkájukat, hanem motiváltan és lelkesen is szolgálnak.
Ötödik feladat:
Újra definiálni a lelkipásztori hivatást
33. Az egyházban - ellentétben önértelmezésével - majdnem minden ösvényen lelkipásztorok loholnak.
34. Egyházunk lelkipásztor-központúsága súlyos teher mind lelkipásztorainknak, mind a gyülekezeteknek.
35. Az egyházban és a gyülekezetben betöltött központi szerepüket a lelkipásztoroknak arra kelt használniuk, hogy ezt a központi szerepüket megszüntessék.
36. Az újszövetségi gyülekezeteket nem lelkipásztorok, hanem munkacsoportok vezették.
37. A lelkipásztoroknak el kell dönteniük, hogy mindenkiért, vagy az egészért akarnak-e tevékenykedni.
38. A jövő formulája így hangzik: ,,Lelkipásztor a munkatársakért, munkatársak a gyülekezetért.''
39. A jó lelkipásztor elismeri gyülekezete nagykorúságát.
40. Gyülekezeteink megújulása nagymértékben lelkipásztoraink lelki megújulásán múlik.
Hatodik feladat:
Vállalni az irányítás felelősségét
41. Gyülekezeteink vezetése megoldatlan kérdés, amelyet ballasztként cipelünk át az új évezredbe.
42. A gyülekezeteket az egyháztanácsoknak (presbitériumoknak) kellene vezetniük. Ezek azonban túlnyomórészt igazgatási és szervezési kérdésekkel foglalkoznak.
43. Ahol hiányzik a vezetés, ott nem szabadság uralkodik, hanem az erősebb joga.
44. A gyülekezeteknek szükségük van valamilyen vezéreszmére, amelyhez igazodhatnak.
45. A Szentlélek munkája nem szükségtelenné, hanem értelmessé teszi a tervszerű működést.
46. A jövő egyháztanácsának (presbitériumának) feladata a következő: ,,víziókat kialakítani, víziókat továbbadni, víziókat meggyökereztetni''. - Minden egyéb munkával másokat kell megbízni.
47. Az Újszövetség tanítása szerint csak olyanok vezethetik a gyülekezetet, akik képesek azt lelkileg táplálni.
48. Jézus példát mutatott, hogy miként kell a gyülekezetet vezetni. Nem uralkodott tanítványain, hanem szolgálta őket.
Hetedik feladat:
Kiépíteni a kiscsoportok egészséges struktúráját
49. Gyülekezeteink túlságosan nagyok ahhoz, hogy légkörük személyes és elkötelező erejű legyen, és túlságosan kicsik, hogy a diakónia, az evangélizáció vagy a spiritualitás terén kielégítő teljesítményt nyújtsanak.
50. Az újszövetségi gyülekezetnek két egyenértékű középpontja volt: az istentiszteleti összejövetel és a házközösség.
51. Isten nem egy külön, saját épületben lakik, hanem ott, ahol az emberek laknak.
52. Napjaink házi gyülekezetei nem azonosak az Újszövetség házközösségeivel, de fontos lépést jelentenek ebbe az irányba.
53. Nincs még egy médium, amely alkalmasabb lenne rá, hogy emberekei hozzásegítsen ahhoz, hogy hitre jussanak, a hitben növekedjenek, és hitüket másokkal is megosszák, mint a keresztyének otthonai.
54. Különböző körök és csoportok nagy számban vannak gyülekezeteinkben. Mindenekelőtt azonban teljes értékű kiscsoportokra van szükségünk.
55. A jövő gyülekezetének nem házi gyülekezetei és hasonló csoportjai lesznek. A jövő gyülekezete kiscsoportokból fog állni.
56. Az egyén csak egy teljes értékű kiscsoportban kaphatja meg azt a gondoskodást, amelyre szüksége van. A kiscsoportok vezetői ezért a jövő pásztorai.
Nyolcadik feladat:
Kialakítani a szeretet kultúráját
57. A keresztyén szeretet lényege szerint különbözik minden más szeretettől.
58. Ha azt akarjuk, hogy az emberek jobbak legyenek, hozzáférhetővé kell tennünk számukra Isten szeretetét.
59. Nincs élő keresztyénség közösség nélkül.
60. A keresztyén gyülekezet a keresztyén ember életének legfontosabb színtere. Ez az ő ,,új családja''.
61. A keresztyén közösség nem annyira eszmény, amelynek elfogadását megkövetelhetjük, mint inkább feladat, amely elé Isten állított bennünket.
62. A szeretetteljes légkörű gyülekezetek vonzóvá lesznek.
63. Gyülekezeteinknek jótékony kontrasztban kell állniuk a társadalom egészével.
64. Az egyház csak akkor egyház, ha másokért él.
Kilencedik feladat:
Megszabadítani az istentiszteletet béklyóitól
65. Istentiszteleteink, amelyek valaha mindenkihez szóltak, mára belkörű rendezvénnyé váltak.
66. Istentiszteletünk az egyházi zene és a liturgikus hagyomány kettős béklyójában vergődik. Ha nem sikerül megszabadítanunk tő1e, hamarosan meg is fog szűnni.
67. Az istentisztelet formái nem alakíthatóak tetsző1egesen, de rugalmasnak kell lenniük.
68. Az olyan istentiszteletnek, amely inspirálni akarja az embereket, az ő életérzésüket kell kifejeznie.
69. Az istentiszteleteknek a közeli jövőben át kell térniük egy többvágányú koncepcióra.
70. A jövő istentiszteletét nem a lelkipásztor fogja tartani, hanem a gyülekezet fogja ünnepelni.
71. Nemcsak ahhoz van szükségünk koncepcióra, hogy miként ünnepeljük, hanem ahhoz is, hogy miként éljük meg istentiszteleteinket.
72. Ha nem akarjuk, hogy istentiszteleteink üressé váljanak, be kell illeszteni őket egy átfogó gyülekezeti koncepcióba.
Tizedik feladat:
Egyszerűsíteni a gyülekezeten belüli struktúrákat
73. Az egyház struktúráinak rendkívüli lelki relevanciájuk van.
74. Felelősek vagyunk a struktúrákért, amelyek között élünk.
75. El kell döntenünk, hogy mit tartunk fontosabbnak: az egyház külső formáinak megőrzését, vagy a tartalmi megújulást.
76. Aki azt akarja, hogy az egyház maradjon meg olyannak, amilyen, az nem akarja, hogy az egyház megmaradjon.
77. Az olyan struktúrák, amelyek nem segítik a gyülekezetépítést, hátráltatják azt.
78. A következő évek zsinatainak az lesz a feladatuk, hogy a gyülekezeteket tehermentesítsék a jelenleg érvényes szabályok 80%-a alól, a közbeeső időszakban pedig polgári engedetlenségre szólítsák a gyülekezeteket.
79. A komplikált struktúrák megbénítják a gyülekezeteket. A jövő jelszava az egyszerűsítés. Ami nem működik egyszerűen, az egyszerűen nem működik.
80. Nem egyszerűen struktúrareformra van szükségünk, hanem a struktúrák reformációjára.
Tizenegyedik feladat:
Helyreállítani a gyülekezet primátusát
81. A tartományi egyházak legnagyobb erőforrása - a helyi gyülekezet - messzemenően kihasználatlan.
82. Számos tartományi egyház jelenlegi, gyülekezetek összevonását szorgalmazó stratégiája hosszú vagy rövid távon halálosnak bizonyul. Nem kevesebb, hanem több gyülekezetre van szükségünk.
83. A helyi gyülekezetek évszázados rendszerét ki kell egészítenie a másfajta gyülekezetmodellek sokféleségének.
84. A lelkipásztoroknak nincs szükségük egyetemi végzettségre, és nem szabad hivatalnoki státust betölteniük.
85. Az a gyülekezet, amely nem lelkipásztor-központú, egy idő múltán semmilyen más tekintélyt sem fog elismerni maga fölött. Ez pedig a hívők ,,egyetemes papsága'' elvének magasabb szintű érvényesítését jelenti.
86. Nem a gyülekezetek vannak azért, hogy az egyház intézményét szolgálják, hanem az egyház intézménye van azért, hogy szolgálja a gyülekezetet.
87. Egyházunkban a hierarchikus viszonyokat és az igazgatási struktúrákat le kell építeni - - éspedig a lehető leghamarabb.
88. A jövő gyülekezetének joga és kötelessége lesz a profilalakítás.
Tizenkettedik feladat:
Jövőt álmodni az egyháznak
89. A pénzügyi és személyi gondoknál is nagyobb baja egyházunknak, hogy nincsenek álmaink.
90. Az álmok nem irreálisak, csak egy másfajta realitásban gyökereznek.
91. Jövőt álmodni az egyháznak annyit jelent, mint életre kelteni gyülekezeteinkben az őskeresztyénség álmát.
92. A jövő egyházáról álmodni annyi, mint Isten álmainak nyomába szegődni.
93. Álmainknak eléggé merészeknek kell lenniük ahhoz, hogy Istennek helye legyen bennük.
94. Csak álmodni nem elég. Álmainkat tettekre kell váltanunk.
95. Megálmodni az egyház jövőjét annyit jelent, mint magunkhoz ölelni az újat.
96. Az egyetlen erő, amely képes valamit jóra fordítani, a hit, a remény és a szeretet együttes ereje.
Első feladat:
Visszatérni a reformátori középpontba
1. Luther szándéka az volt, hogy az egyház üzenetét bibliai alapokra helyezze, külső formáját pedig kora színvonalára emelje. Az egyház ez idő szerint olyan állapotban van, amely nem felel meg sem az egyik, sem a másik követelménynek.
2. A reformáció nem a tizenhatodik század eseménye, hanem ránk váró feladat.
3. Aki reformálni akarja az egyházat, annak a tartalom kérdéseivel kell kezdenie. Ezen a ponton azonban nem állhat meg.
4. Reformátoriak akkor lehetünk, ha tovább építjük a reformátorok művét, nem pedig, ha konzerváljuk.
5. A keresztyén hit nem normák és szabályok rendszere, és nem is világnézet vagy tan. A keresztyén hit az ember és Jézus Krisztus között létrejött bizalmi kapcsolat.
6. Az olyan teológia képes rugalmas kereteket létrehozni, amelynek egyértelmű a középpontja. Ha homályos a középpont, a keretek megmerevednek.
7. Az egyház keretei nem tetszőlegesek. Azokat a középpontnak kell formálniuk, illetve a kereteknek a lehető leghatározottabban kell a középpontra mutatniuk.
8. Az új reformáció sok mindenben igazodhat az első reformációhoz. Néhány kérdésben azonban határozottan túl kell lépnie rajta.
Második feladat:
Felszabadítani a spiritualitást
9. A 21. század embere messzemenően nyitott a vallási kérdések előtt. Kérdéseire azonban ma nem az egyházban keresi a válaszokat.
10. Itt az ideje, hogy az egyháznak minden mást megelőzve az Isten-kérdést illetően legyen tekintélye.
11. Jézus Krisztus a válasz korunk spirituális éhségére. Ezt azonban nem elég csupán állítani. Ennek megtapasztalhatóvá kell lennie gyülekezeteinkben.
12. Gyülekezeteinkben a spiritualitást az odaadásnak, a lelkesedésnek és a kisugárzó erőnek kell jellemeznie.
13. Az imádkozásnak legalább tizenöt különböző módja lehetséges - ezekbó1 azonban többnyire alig ismerünk néhányat.
14. Egyházunknak spirituális fellendülésre van szüksége.
15. Az Isten iránti szeretet a protestáns teológia fehér foltja.
16. Cselekedeteinknél és fáradozásainknál fontosabb, hogy belemerítkezzünk Isten szeretetébe.
Harmadik feladat:
Újra felismerni a küldetést
17. A legfőbb megbízatás, amit Jézus egyházának adott, nem az, hogy gondot viseljen az emberekre, hanem hogy tanítvánnyá tegye őket.
18. Jézus Krisztus egyháza nem döntheti el tetszése szerint, hogy akar-e ,,missziót'' folytatni, vagy sem.
19. Misszió és tolerancia nem mond ellent egymásnak.
20. Nincs keresztyénség megtérés nélkül - megtérési élmény nélkül azonban igen.
21. A megtérés folyamatához hozzátartozik a betagolódás a gyülekezetbe.
22. Aki közölni akarja másokkal a jó hírt, annak magának is jó hírré kell válnia.
23. Nem várhatjuk el, hogy az emberek Krisztusra hagyatkozzanak, ha mi magunk nem hagyatkozunk rá.
24. Nem missziói rendezvényekre, hanem missziói gyülekezetekre van szükségünk.
Negyedik feladat:
Aktivizálni a hívők egyetemes papságát
25. Luther tanítása az egyetemes papságról a legfontosabb tényező, ami még ma is megkülönböztet bennünket a katolicizmustól.
26. Az úgynevezett ,,lelkészek'' és az úgynevezett ,,laikusok'' közötti különbségtétel nem biblikus és nem protestáns.
27. Az egyetemes papságot csak úgy aktivizálhatjuk gyülekezeteinkben, ha az emberekben szeretetet ébresztünk a Szentírás iránt.
28. Egyetlen emberben sincs meg az összes képesség, amely ahhoz szükséges, hogy egy gyülekezetnek csak megközelítőleg is nyújtani tudja mindazt, amire szüksége van.
29. Minden keresztyén kapott valamilyen kegyelmi ajándékot Istentől - és megkapta a hozzá tartozó feladatot is.
30. A gyülekezet vezetésének legfontosabb feladata, hogy hozzásegítse a gyülekezet tagjait adományaik, képességeik felismeréséhez, és segítse őket, hogy éljenek velük.
31. A gyülekezetben kinek-kinek azt a feladatot kell ellátnia, amelyre Isten különösképpen alkalmassá tette.
32. Az olyan munkatársak, akik Istentől kapott képességeik szerint végzik feladatukat, nemcsak jól végzik a munkájukat, hanem motiváltan és lelkesen is szolgálnak.
Ötödik feladat:
Újra definiálni a lelkipásztori hivatást
33. Az egyházban - ellentétben önértelmezésével - majdnem minden ösvényen lelkipásztorok loholnak.
34. Egyházunk lelkipásztor-központúsága súlyos teher mind lelkipásztorainknak, mind a gyülekezeteknek.
35. Az egyházban és a gyülekezetben betöltött központi szerepüket a lelkipásztoroknak arra kelt használniuk, hogy ezt a központi szerepüket megszüntessék.
36. Az újszövetségi gyülekezeteket nem lelkipásztorok, hanem munkacsoportok vezették.
37. A lelkipásztoroknak el kell dönteniük, hogy mindenkiért, vagy az egészért akarnak-e tevékenykedni.
38. A jövő formulája így hangzik: ,,Lelkipásztor a munkatársakért, munkatársak a gyülekezetért.''
39. A jó lelkipásztor elismeri gyülekezete nagykorúságát.
40. Gyülekezeteink megújulása nagymértékben lelkipásztoraink lelki megújulásán múlik.
Hatodik feladat:
Vállalni az irányítás felelősségét
41. Gyülekezeteink vezetése megoldatlan kérdés, amelyet ballasztként cipelünk át az új évezredbe.
42. A gyülekezeteket az egyháztanácsoknak (presbitériumoknak) kellene vezetniük. Ezek azonban túlnyomórészt igazgatási és szervezési kérdésekkel foglalkoznak.
43. Ahol hiányzik a vezetés, ott nem szabadság uralkodik, hanem az erősebb joga.
44. A gyülekezeteknek szükségük van valamilyen vezéreszmére, amelyhez igazodhatnak.
45. A Szentlélek munkája nem szükségtelenné, hanem értelmessé teszi a tervszerű működést.
46. A jövő egyháztanácsának (presbitériumának) feladata a következő: ,,víziókat kialakítani, víziókat továbbadni, víziókat meggyökereztetni''. - Minden egyéb munkával másokat kell megbízni.
47. Az Újszövetség tanítása szerint csak olyanok vezethetik a gyülekezetet, akik képesek azt lelkileg táplálni.
48. Jézus példát mutatott, hogy miként kell a gyülekezetet vezetni. Nem uralkodott tanítványain, hanem szolgálta őket.
Hetedik feladat:
Kiépíteni a kiscsoportok egészséges struktúráját
49. Gyülekezeteink túlságosan nagyok ahhoz, hogy légkörük személyes és elkötelező erejű legyen, és túlságosan kicsik, hogy a diakónia, az evangélizáció vagy a spiritualitás terén kielégítő teljesítményt nyújtsanak.
50. Az újszövetségi gyülekezetnek két egyenértékű középpontja volt: az istentiszteleti összejövetel és a házközösség.
51. Isten nem egy külön, saját épületben lakik, hanem ott, ahol az emberek laknak.
52. Napjaink házi gyülekezetei nem azonosak az Újszövetség házközösségeivel, de fontos lépést jelentenek ebbe az irányba.
53. Nincs még egy médium, amely alkalmasabb lenne rá, hogy emberekei hozzásegítsen ahhoz, hogy hitre jussanak, a hitben növekedjenek, és hitüket másokkal is megosszák, mint a keresztyének otthonai.
54. Különböző körök és csoportok nagy számban vannak gyülekezeteinkben. Mindenekelőtt azonban teljes értékű kiscsoportokra van szükségünk.
55. A jövő gyülekezetének nem házi gyülekezetei és hasonló csoportjai lesznek. A jövő gyülekezete kiscsoportokból fog állni.
56. Az egyén csak egy teljes értékű kiscsoportban kaphatja meg azt a gondoskodást, amelyre szüksége van. A kiscsoportok vezetői ezért a jövő pásztorai.
Nyolcadik feladat:
Kialakítani a szeretet kultúráját
57. A keresztyén szeretet lényege szerint különbözik minden más szeretettől.
58. Ha azt akarjuk, hogy az emberek jobbak legyenek, hozzáférhetővé kell tennünk számukra Isten szeretetét.
59. Nincs élő keresztyénség közösség nélkül.
60. A keresztyén gyülekezet a keresztyén ember életének legfontosabb színtere. Ez az ő ,,új családja''.
61. A keresztyén közösség nem annyira eszmény, amelynek elfogadását megkövetelhetjük, mint inkább feladat, amely elé Isten állított bennünket.
62. A szeretetteljes légkörű gyülekezetek vonzóvá lesznek.
63. Gyülekezeteinknek jótékony kontrasztban kell állniuk a társadalom egészével.
64. Az egyház csak akkor egyház, ha másokért él.
Kilencedik feladat:
Megszabadítani az istentiszteletet béklyóitól
65. Istentiszteleteink, amelyek valaha mindenkihez szóltak, mára belkörű rendezvénnyé váltak.
66. Istentiszteletünk az egyházi zene és a liturgikus hagyomány kettős béklyójában vergődik. Ha nem sikerül megszabadítanunk tő1e, hamarosan meg is fog szűnni.
67. Az istentisztelet formái nem alakíthatóak tetsző1egesen, de rugalmasnak kell lenniük.
68. Az olyan istentiszteletnek, amely inspirálni akarja az embereket, az ő életérzésüket kell kifejeznie.
69. Az istentiszteleteknek a közeli jövőben át kell térniük egy többvágányú koncepcióra.
70. A jövő istentiszteletét nem a lelkipásztor fogja tartani, hanem a gyülekezet fogja ünnepelni.
71. Nemcsak ahhoz van szükségünk koncepcióra, hogy miként ünnepeljük, hanem ahhoz is, hogy miként éljük meg istentiszteleteinket.
72. Ha nem akarjuk, hogy istentiszteleteink üressé váljanak, be kell illeszteni őket egy átfogó gyülekezeti koncepcióba.
Tizedik feladat:
Egyszerűsíteni a gyülekezeten belüli struktúrákat
73. Az egyház struktúráinak rendkívüli lelki relevanciájuk van.
74. Felelősek vagyunk a struktúrákért, amelyek között élünk.
75. El kell döntenünk, hogy mit tartunk fontosabbnak: az egyház külső formáinak megőrzését, vagy a tartalmi megújulást.
76. Aki azt akarja, hogy az egyház maradjon meg olyannak, amilyen, az nem akarja, hogy az egyház megmaradjon.
77. Az olyan struktúrák, amelyek nem segítik a gyülekezetépítést, hátráltatják azt.
78. A következő évek zsinatainak az lesz a feladatuk, hogy a gyülekezeteket tehermentesítsék a jelenleg érvényes szabályok 80%-a alól, a közbeeső időszakban pedig polgári engedetlenségre szólítsák a gyülekezeteket.
79. A komplikált struktúrák megbénítják a gyülekezeteket. A jövő jelszava az egyszerűsítés. Ami nem működik egyszerűen, az egyszerűen nem működik.
80. Nem egyszerűen struktúrareformra van szükségünk, hanem a struktúrák reformációjára.
Tizenegyedik feladat:
Helyreállítani a gyülekezet primátusát
81. A tartományi egyházak legnagyobb erőforrása - a helyi gyülekezet - messzemenően kihasználatlan.
82. Számos tartományi egyház jelenlegi, gyülekezetek összevonását szorgalmazó stratégiája hosszú vagy rövid távon halálosnak bizonyul. Nem kevesebb, hanem több gyülekezetre van szükségünk.
83. A helyi gyülekezetek évszázados rendszerét ki kell egészítenie a másfajta gyülekezetmodellek sokféleségének.
84. A lelkipásztoroknak nincs szükségük egyetemi végzettségre, és nem szabad hivatalnoki státust betölteniük.
85. Az a gyülekezet, amely nem lelkipásztor-központú, egy idő múltán semmilyen más tekintélyt sem fog elismerni maga fölött. Ez pedig a hívők ,,egyetemes papsága'' elvének magasabb szintű érvényesítését jelenti.
86. Nem a gyülekezetek vannak azért, hogy az egyház intézményét szolgálják, hanem az egyház intézménye van azért, hogy szolgálja a gyülekezetet.
87. Egyházunkban a hierarchikus viszonyokat és az igazgatási struktúrákat le kell építeni - - éspedig a lehető leghamarabb.
88. A jövő gyülekezetének joga és kötelessége lesz a profilalakítás.
Tizenkettedik feladat:
Jövőt álmodni az egyháznak
89. A pénzügyi és személyi gondoknál is nagyobb baja egyházunknak, hogy nincsenek álmaink.
90. Az álmok nem irreálisak, csak egy másfajta realitásban gyökereznek.
91. Jövőt álmodni az egyháznak annyit jelent, mint életre kelteni gyülekezeteinkben az őskeresztyénség álmát.
92. A jövő egyházáról álmodni annyi, mint Isten álmainak nyomába szegődni.
93. Álmainknak eléggé merészeknek kell lenniük ahhoz, hogy Istennek helye legyen bennük.
94. Csak álmodni nem elég. Álmainkat tettekre kell váltanunk.
95. Megálmodni az egyház jövőjét annyit jelent, mint magunkhoz ölelni az újat.
96. Az egyetlen erő, amely képes valamit jóra fordítani, a hit, a remény és a szeretet együttes ereje.
Még csak közelítjük azt a bizonyos ötszáz évet, az évforduló 2017-ben lesz. Egyházunk azonban már ettől az évtől készül az alkalom méltó megünneplésére. Pünkösdi körlevében adtak hírt püspökeink a tervekről, és a reformacio500.hu weboldal megnyitásáról.A balatonboglári gyülekezetben a reformáció 500. évfordulójára egy olyan könyvet szeretnének kiadni mely ötszáz szót tartalmaz. Olyan szavakat és pár mondatos magyarázatait gyűjtik össze, amely kifejezi a mai keresztény ember számára, hogy mit is jelent ma a reformáció.
„Az érzéseinket sok esetben egy szóban is ki tudjuk fejezni. Ezek a szavaink hozzátartoznak az emberi életünk legmélyebb pillanataihoz, ünnepeinkhez. Nehéz dolgunk van akkor, ha nem mondatokban, hanem szavakban kell gondolkodni. Tapasztaltuk, egy üzenet akkor ütős, ha rövid és könnyen elvihető, megjegyezhető. Nagyon nehéz megfogalmazni az üzenetet egy szóban, pár betűben” – írta a balatonboglári gyülekezet lelkésze, Czöndör István a fraternetre feltett levelében.
Aki azonban kedvet és indíttatást érez arra, hogy részese legyen ennek a kiadványnak, annak várják szavait és rövid pár mondatos magyarázatát az adott szóról az istvan.czondor@lutheran.hu e-mail címre, vagy az alábbi posta címre küldhetik el szavaikat: 8630 Balatonboglár, Hétház u. 17.
Tudós vitát és tisztulást akart.
Világoljon az Evangéliom!
Aranyért nincsen kegyelem!
Bünbánat nélkül nincsen bocsánat!
....
Megírta, mert meg kellett írnia.
S kiszögezte, mert „nem tehetett másképp”.