2011. április 23., szombat

FÖLTÁMADOTT!


Ó, élet, élet! halál méhéből született, halál gubójából kikelt!
Másodszor lett első napunk, ó, új teremtés napja, lángolj!
lángolj, hajnali fény! Gyönyörűség fénye világolj!
Hajnali harmat a réten, kegyelem harmata csillogj!
zengjetek madarak! lombosodjatok lombok!
füvelljetek füvek! fuvallatok fuvalljatok!
megjött az én Jegyesem, túl a halálról, megjött, akire vártam,
jön koszorúsan a réten, hóharmatnál is fehérebb napsugárban,
édesség terjed utána, öröm és ragyogás!

Nélküled rab vagyok én, Jegyesem; jöjj, válts ki hamar, mert elepeszt a vágyakozás!
(Rónay György)

2011. április 22., péntek

Ezen az éjszakán....

...
S az egyik katona azt mondja a sírnál: "Fázom.
Nem, mintha hidegebb volna az éjszaka,
nem hidegebb, mint tegnap, tegnapelőtt,
s nem a bőröm fázik, nem a bőrömön érzem
a fázást,
Valami bennem fázik. A csontomban.
Azon is túl.
Én fázom. Az az én, aki túl van a csonton, a húson,
a lényeg, a lélek, mit tudom én,
nem vagyok filozófus,
csak annyit tudok, hogy fázom."

"És éjszakáról éjszakára jobban.
Nem értem, mire jó ez: őrizni egy halottat,
aki meghalt annak rendje-módja szerint; sose láttam jobban
meghalni még valakit, pedig láttam már életemben
egynéhány keresztrefeszítést, fölnégyelést, nyakazást.
Nem is való ez, római katonának
strázsálni a zsidók halottjait,
s ráadásul ilyen komisz hidegben."

"Bár voltaképpen nincsen is hideg
s nem mondhatnám, hogy ne volna terhemre köpenyegem,
néha szinte megizzadok. És mégis didergek belül.
Sose hittem, hogy belül is vannak fogaink,
hallom, ahogy összekoccannak, s nem tudom, hol;
az ember megbolondul itt ebben az elátkozott Judeában."
"Ne tartsatok eszeveszettnek, de úgy fázom, hogy azt hiszem, sírboltban vagyok.
Ismeritek a hegybevájt vagy földbevájt sírboltokat s rajtuk azt a kis ablakot,
bár ablaknak nevezni túlzás egy ilyen hitvány szelelőlukat;
egyszóval néha megpróbál benézni rajta át az ember,
forró nyáron, Egyiptomban vagy Júdeában, ahol nem égetik a holtakat,
mert nagy a Birodalom, minden földre és szokásra kiterjed,
(bár magunk közt legyen, most szívesebben ülnék otthon tűzhelyeimnél),
egyszóval nyár van, megpróbálsz az ablakon benézni,
s váratlanul arcodba csap a nyirkos hűvösség, a földalatti doh,
mintha csak a Halál lehelne arcon;
hát így vagyok, és holtan fekszem önmagamban és önmagamba nézek
s arcon lehellem önmagam saját halálom nyirkos hidegével."

"No, adjatok egy kortyot innom, mielőtt megfagyok."

"Bár mondom, nem kívül fázom. Vagy együtt fázom a világgal?"
Mert mintha fáznék az egész világ. Valami hiányzik belőle.
Mondjuk, mintha az emberből hiányzana a szíve.
S amellett nem tudom, mi ez a zúgás,
mintha madarak szállnának a magasban,
vagy talán lent a föld alatt, ebben nem vagyok bizonyos,
mert egy kicsit összekeveredett, nekem legalább úgy tűnik föl,
a magasság s a mélység,
de ez a nagy szárnysuhogás, szavamra, azt hinném, kísértetek,
ha hinnék a kísértetekben."
"Négy évvel ezelőtt az Ister mellett álltam őrt egy téli éjszakán,
hullott a hó;
szavamra mondom, ott se volt ilyen vacogtató hideg.
Cudar egy ország ez a Júdea.
No de mindegy. Adjátok azt a kulacsot.

*

Ezen az éjszakán
nem aludt se Annás, se Pilátus, se Kaifás,
se Simon, a cirenei, ez egyre feltört vállát borogatta,
nem aludt Barabás sem, a néptelen utcákon kóborolt, minden kaput bezártak,
a kutyák nem mertek ugatni, szűkölve bújta a palánk mögé,
"feszítsetek meg engem is" - mormolta, zörgetett a kapukon, tivábbment,
odabent fölsírt a gyerek, s anyja rémülten tömte be a száját,
s Barabás zörgetett Kaifás kapuján és Annás kapuján és átkozódott, hogy becsapták,
"mit tudtam én" - dünnyögte - "ó, mit tudtam én!" - s fölordított:"Feszítsetek meg engem is!"
Pilátus udvarán az őrök ostort fogtak, röhögve elzavarták, mint egy veszett kutyát,
s ő ment, siránkozott, üvöltözött, az éj sötét volt, néma volt,
egyetlen hangja volt, ez a sakálüvöltés,
Heródes fölneszelt, azt hitte, "Barabás"-t kiált a nép "feszítsd meg"-et kiált,
de néma csönd volt,
a városban sehol nem támadt zendülés,
Pilátus katonái sem rendeztek pogromot sehol,
teljes volt a rend és a nyugalom,
csak a fekélyei kezdtek vesztek viszketni kínosan, hogy meg kellett a csengőt ráznia,
s már jöttek is lakájai, futottak a jóféle kenetekkel,
sebeibe olajat öntögettek,
mások meg füstölőket hoztak s cédrusfa illatszeres ládikákat,
hogy elfojtsák a rothadó
negyedes fejedelem bűzét;
s ezen az éjszakán nem aludt Mária, az anyja sem, és Mária sem Magdalából,
és Lázár sem aludt Betámiában, azon tűnődött, vajon merre járhat
barátja, a Halálon Diadalmas,
mert megesküdött volna rá, hogy nincs a sírban,
időnként az ajtó felé futott, egyre azt várta, hogy belép,
később kiment a ház elé, föltámadt szemét összehúzta, figyelt az út felé,
de semmit nem látott, nagyon sötét volt, egy szentjánosbogárnyi fény se csillant,
valami szárny vagy kéz illette arcát, ráismert, visszament a házba,
de nem szólott se Mártának, se Máriának, mosolygott befelé,
lehunyta a szemét s látta a hajnalt;
Péter a cenákulum küszöbén ült és harmadnapja zokogott,
János Mária kezét simogatta,
a többiek hallgattak komoran,
Mária Magdalából már készítgette gyolcsait s a balzsamot,
és egy kis amfórát a gyolcs közé lopott,
hogy meglocsolja lábait, ha szembejön az úton,
s jakab egyszerre fölfigyelt, mintha lépteket hallott volna kint, intett,s most hallották a lépteket mindannyian szívükben,
ahogy elindulnak és valahol
a léten túlról lassal közelednek.
......
(Rónay György)

2011. április 21., csütörtök

Akit érettünk megostoroztak


Úgy törtetek rám, mint egy gonosztevőre,

dárdákkal, kardokkal, kötelekkel.

Megkötöztétek kezemet, úgy rángattatok, mint egy állatot,

belöktetek a hídról a patakba,

letaszítottatok a porba,

hogy csupa vér lettem és csupa sár és csupa szenny,

……..

Hát annyira fáj a szeretetem szíveteknek,

hogy ostort ragadtok kínotokban s elkezdtek ütlegelni engem?

Itt állok előttetek, Pilátus tornácán, évszázadok óta,

mit akartok tőlem, miféle vallomást, miféle tanúságot?

Mit mondhatnék még nektek, embereknek, amit el nem bírnátok viselni,

szeretetem vallomása után?

Meg akartok alázni? Ó, mélyebbre nem alázhat senki engem,

mint amennyire magamat én aláztam,

mikor emberré lettem, én, az Isten,

hídnak vetettem magamat magam közé és tiközétek,

Isten és az ember közé,

hogy tapossatok rajtam nemzedékről nemzedékre,

s úttá simultam lábatok elé, hogy haladjatok rajtam

nemzedékről nemzedékre;

mikor ember lettem, hogy ostorral verjetek engem

mostantól az idők végezetéig,

napról napra és nemzedékről nemzedékre, a bűnök szöges ostorával,

szaggatva csontomról a húst, véres csíkokat szántva hátamon,

s még véresebben hasogatva szívemet —

míg belefáradtok a hajszába, belefáradtok az ostorozásba,

eldobjátok szerszámaitok, lefeküdtök a véres kőre aludni,

szegény bűnösök, belefáradva bűnötökbe,

s én végre lehajolhatok értetek, letörölhetem verejtékét arcotoknak,

karomba vehetlek

és elaltathatlak szívemen.

(Rónay György)

2011. április 20., szerda

Olajfák éjszakája








1

Szállj le, éjszaka, szállj,
szenvedés éjszakája,
hűtlenség éjszakája,
gyötrelem éjszakája,
irgalom éjszakája.
Takard be lépteiddel a földet,
borítsd rá fekete lepedődet,
minden kínokra vond rá szemfedődet,
függönyözd el a verejtékezőket.
Szállj le, éjszaka, szállj,
fájdalom éjszakája,
kegyelem éjszakája,
árulás éjszakája,
megváltás éjszakája.

2

Akik a házban ülnek,
a lámpa fénykörében,
terített asztal mellett
ülnek és lakmároznak,
eszik a lakoma testét,
isszák a lakoma vérét,
s a lámpa fénykörében
nem látszik a sötétség -
akik a házban ülnek
azok nem veszik észre,
mikor nyílik az ajtó,
éppen csak egy arasznyit,
csak hogy a Bűn kiférjen.
Fejét leszegve surran,
vállát behúzva lépked -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Nem én nyúltam a tálba,
nem kezem volt kezével,
nincs is kezem, levágták:
hiánya vár a pénzre;
nem én alkudtam érte,
vérdíjat életére:
nem én vagyok, nem én!
Akik a házban ülnek,
nem is látják osonni,
fal mellett elsuhanni,
árnyékát rejtegetni,
amint kilép az ajtón,
kilép az éjszakába -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Résén az irgalomnak,
zárán a szeretetnek,
kilép az éjszakába
a Szíve hasadékán.
A tőr ütötte résen,
kés vágta hasadékon
kilép az éjszakába,
utána vér szivárog.
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Utána fény szivárog -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Fák mögé bú a fénytől -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Fától fáig lopakszik -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!
Utána vér szivárog -
(Júdás) Nem én vagyok, nem én!

3

Akik a házban ülnek,
lakoma melegében,
a lámpa fénye mellett,
azok nem veszik észre,
mikor hull le a harmat,
mikor száll le az éj.
Árulás éjszakája -
(Júdás) Nem én voltam, nem én!
Hűtlenség éjszakája -
(Péter) Nem én voltam, nem én!
Azok nem veszik észre,
mikor nyílik az ajtó -
Fekete éj homálylik
az ajtó négyszögében -
Mennek az éjszakában,
olajfalomb-ezüstben -
Fájdalom éjszakája!
Irgalom éjszakája!
Csak egynek nem adatik irgalom!
Csak egytől nem múlik el a pohár!
Arccal a kőre rogyva,
olajfalomb-ezüstben,
homlokával a sziklán,
halálos szomorúan -
Világtalan magányban,
kegyetlen kőtenyéren,
világ fölé emelve,
olajfalomb-ezüstben -
Míg lent aludt a három -
Nem én voltam, nem én!
Egy kődobásra tőle -
Nem én voltam, nem én!
Horkolt a fűbe dőlve,
hanyatt a puha fűben
Péter, János, Jakab -
Nem én voltam, nem én!
Egy kődobásra tőle,
olajfalomb alatt!

4

Hanyatt a puha fűben
aludtak, álmodoztak.
Nem bírtak fönn maradni.
egy kurta óra hosszat -
Míg arccal kőre rogyva,
kegyetlen kőtenyéren
olajfalomb-ezüstben
ázott az Úr a vérben.
Világ fölé emelve
kegyetlen kőtenyéren
keresztfa nőtt előtte
kopáran és keményen.
Olajágon tövis nőtt
keserve koronának
vesszőt hajtott a cserje
testét megostorozni.
Tenyerek kérgesedtek
és öklök ólmosodtak -
Nem bírtak fönn maradni
egy kurta óra hosszat.
Mert ez volt az az óra,
mikor eláll a világ szívverése.
Ez az az óra,
mikor az őrség elalszik a strázsán.
Ez az az óra,
mikor a kés ízétől fölcsuklik a Bárány.
És mi vagyunk azok az ácsok,
akik keresztet ácsolunk magunkból,
hogy legyen mire fölfeszítsék
az Istent.
Mi vagyunk azok a hősök,
akik a szolga fülét levágják,
de kakasszóra a főpap udvarában
megtagadják az Istent.
Mi vagyunk azok az őrök,
akiktől ellopják a várat,
akiktől föltörik a pincét,
kirabolják a pajtát,
elorozzák a kincset!
Mi vagyunk azok az ácsok!
Mi vagyunk azok a hősök!
Mi vagyunk azok az őrök!
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!

5

Aki a fűben alszik,
nem látja lenn a völgyet,
ahol a kardok égnek,
a fáklyák hömpölyögnek -
a poroszlók pora felhőz,
csatlósok szíja csattan,
álnok csókok csobbannak
a vérívó patakban -
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!
Karddal jönnek, doronggal,
mint egy gonosztevőre -
még egyszer térdre roskad,
arccal borul a kőre -
vérverejtékben ázik

azon a kőtenyéren -
világtalan magányban
lépkedni kezd az éjben -
Legyen hozzánk irgalmas az Isten!

Nem bírtunk fönn maradni
egy kurta óra hosszat:
bírjunk veled maradni,
ha szíjak záporoznak.
legyen halotti ágyad
s szívünk sziklasírja,
s támadj föl harmadnapra,
ahogy meg van írva.

(Rónay György)

Nagyheti alkalmaink


Nagycsütörtökön


17 órakor német nyelvű nyelvű istentisztelet,
18 órakor magyar nyelvű, úrvacsorás istentisztelet.




Nagypénteken

8 órakor és 10 órakor magyar nyelvű istentisztelet,
9 órakor német nyelvű istentisztelet,
15 órakor istentisztelet a Nyugdíjasházban,
18 órakor hagyományos passió-olvasásos istentisztelet a templomban,
csatlakozó úrvacsorával.

Nagyszombaton

14 órakor német nyelvű,
15 órakor magyar nyelvű istentisztelet a temetőkápolnában.


Húsvétvasárnap

5 órakor Húsvét-hajnali úrvacsorás istentisztelet a templomban
amelyet gyülekezeti reggeli követ a nagyteremben.
7.30-kor ünnepi istentisztelet a Nyugdíjasházban,
8 és 10 órakor magyar nyelvű istentisztelet,
9 órakor német nyelvű istentisztelet.
15 órakor istentisztelet Balfon és Nagycenken,
16 órakor Istentisztelet Fertőszentmiklóson és a Kórházkápolnában.

Húsvéthétfőn

8 és 10 órakor magyar nyelvű istentisztelet,
9 órakor német nyelvű istentisztelet

2011. április 17., vasárnap

Virágvasárnap


Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület, akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek. Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is. (Fil.2,1-4)

2011. április 10., vasárnap

Böjt 5.vasárnapja

Közel volt a zsidók húsvétja, Jézus is felment Jeruzsálembe. A templomban találta az ökrök, juhok és galambok árusait, és az ott ülő pénzváltókat. Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította, és a galambárusoknak ezt mondta: "Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!" Ekkor tanítványainak eszébe jutott, hogy meg van írva: "A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem." A zsidók pedig megszólaltak, és megkérdezték tőle: "Milyen jelt mutatsz nekünk, amelynek alapján ezeket teszed?" Jézus így felelt nekik: "Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítem." Ezt mondták rá a zsidók: "Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted?" Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor azután feltámadt a halálból, visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott. (Jn 2,13-22)