Az evangélikus, katolikus, református egyházak közös, ökumenikus teremtésünnepi istentisztelettel hívják fel a figyelmet országszerte a teremtett világunk iránti felelősségünkre. Így lesz ez Sopronban is, szeptember 30-án, csütörtökön, este 6 órakor a református templomban.
Előzetesként egy írás a http://www.teremtesunnepe.hu/ honlapról:
A teremtett világ sóvárogva vár. (Róm 8,19)
Egy darab föld kellett a két gyümölcstermő fához, az élet fájához és a jó és rossz tudásának fájához. A földből sors lett. Sóvárogva vár? Mintha egy romantikus szerelmesről olvasnánk! Régi frigyre emlékeztet bennünket az apostol, a teremtettség közös állapotára a növényekkel, állatokkal és embertársainkkal.
Sóvárogva vár? Szó szerint fejét előre szegezi, és kitartóan összpontosít egy célra. Mint egy szomjas szarvas, aki előre nyújtja fejét, szimatolja a levegőt, úgy várja a pillanatot, hogy mikor ihat a friss folyóvízből. Pattanásig feszül, az egész lénye egy célra figyel. Mikor érkezik el, amit kíván?
Sóvárogva vár: „expectatio expectat”. Hihetetlenül erőteljes, már-már kétségbeesett várakozás. Mert nem a várakozón múlik, hogy eljön-e a várva várt apokalipszis, az Isten fiainak megjelenése. A teremtett világ nem önszántából, nem önmaga miatt, ám mégis szenvedő részese az ember bukásának, és ezért várja annak üdvösségét is.
Egy darab föld kellett az ember teremtéséhez, a humuszból homo lett. A földből élet lett.
Sóvárogva vár? Szó szerint fejét előre szegezi, és kitartóan összpontosít egy célra. Mint egy szomjas szarvas, aki előre nyújtja fejét, szimatolja a levegőt, úgy várja a pillanatot, hogy mikor ihat a friss folyóvízből. Pattanásig feszül, az egész lénye egy célra figyel. Mikor érkezik el, amit kíván?
Sóvárogva vár: „expectatio expectat”. Hihetetlenül erőteljes, már-már kétségbeesett várakozás. Mert nem a várakozón múlik, hogy eljön-e a várva várt apokalipszis, az Isten fiainak megjelenése. A teremtett világ nem önszántából, nem önmaga miatt, ám mégis szenvedő részese az ember bukásának, és ezért várja annak üdvösségét is.
Egy darab föld kellett az ember teremtéséhez, a humuszból homo lett. A földből élet lett.
Egy emberpár a bukásban, miattuk lett átkozott a föld, amelyből vétettek, és amelyből nőttek a fák.
Egy ember a földből, Krisztusra vár, aki újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat. Milyen lesz akkor a föld?
A teremtett világ élettere az ember életébe, végzete az ember végzetébe, reménysége az ember reménységébe ágyazódik. Velünk együtt esett el a teremtett világ, miattunk sóhajtanak az élőlények, azok a növények is, akik előbb teremtettek, mint mi, és azok az állatok is, akik soha nem ettek volna abból a gyümölcsből. A rendezett világból miattunk lett olyan a világ, amilyen: a természeti katasztrófákat természetellenes katasztrófákká változtattuk, kétségbeesetten kozmetikázzuk a kozmoszt. Megvárakoztatjuk a teremtett világot, sóvárgóvá tesszük a környezetünket: más ember után sóhajt a mindenség.
Amikor imádkozunk, a belső szobánkban vagyunk, Isten beszédét a szívünkbe zárjuk, az emberi lélek rejtettségében fordulunk Istenhez. Ám, a teremtett világ sóvárgása arra emlékeztet minket, hogy nem vagyunk egyedül, hanem társaink vannak, akikért felelősséggel tartozunk. Mert a belső szobánk, a szívünk, a lelkünk is a sóvárgóan váró teremtett világ része. Az emberrel együtt várakozik minden teremtett lény. A világ nemcsak az idő múlása alá vettetett, hanem részese az eljövendő üdvösségnek is.
Egy élő fa lett számunkra a halál: ettünk a tiltott fáról. Egy kivágott fa lett számunkra az élet: Isten Fiát keresztfára feszítették. Hol van körülötte az Éden? Hol van a szellős alkonyat, amikor Isten jár-kel köztünk? Hol van az állapot, amelyben nincs mit takargatni?
Fölkel a nap, és lemegy a nap, siet vissza arra a helyre, ahol majd újból fölkel. Ugyanott süt be az ózonlyukon, ugyanott látja az ember felelőtlenségét.
A szél fúj délre, majd északnak fordul, körbefordul a szél járása, és visszatér oda, ahonnan elindult. Viharok, hurrikánok és tornádók söpörnek végig a földön, de az ember változatlanul melegíti üvegházát, és kavarja benne elhasznált levegőjét.
Minden folyó a tengerbe ömlik, és a tenger mégsem telik meg, pedig ugyanoda folynak a folyók, újra meg újra oda folynak. De nincs már hely annak a sok szemétnek és szennynek, amelyet cipelnek.
Hogyan jelennek meg az Isten fiai, akikre úgy vár a teremtett világ? Milyen jelenségeket látunk, amikor végre feltűnnek ők? Miközben itt állunk a felszabdalt és beszennyezett ég felé nézve, tudnunk kell, hogy mi vagyunk azok, akik felelősek ezért. Éppen ezért nekünk kell istenfiakká válnunk, egyáltalán nem mindegy, hogy mit teszünk, mert mi vagyunk a gyermekeink reménységének gyermekei.
A teremtett világ miattunk vár sóvárogva, és minden műtrágya, permetszer, szén-dioxid, szemét, szenny, vegyszer alatt minden élőlény azt sóhajtja, ki hangosabban, ki halkabban: Marana tha! Jövel Uram Jézus!
Kodácsy Tamás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése