2011. március 18., péntek

Folytatódnak a család jegyében szervezett programok!


Márciusban még két alkalomra számíthatunk:

Jövő vasárnap, 27-én, 10 órakor különleges istentiszteletre készülünk, ahol a 25 éve vagy még régebben házasodott párokat köszönti a gyülekezet. Az istentisztelet után vendégül is látják őket, a házigazdák az elmúlt évben házasodott fiatalok lesznek. Adja Isten, hogy 25 év múlva őket köszöntsék!

Elkészült egy – szerintem nagyon jól kigondolt – sorozat terve is, mely egyszerre fókuszál a családra és evangélikus intézményeinkre. A teljes sorozatról hamarosan írok részleteket, most csak a legközelebbi rendezvényről:

Március 30-án, szerdán, 17 órakor az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola (Deák-tér 51.) várja bemutatkozó előadásával a gyülekezet tagjait. Az iskola saját fejlesztésű nevelési ismerteti, melyről így írnak:
„ A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában a 2009/2010-es tanévben indult el a Családi Életre Nevelés program a 9-12. évfolyamos diákok számára. Ennek szakmai hátterét egy rendszeresen konzultáló, különböző szakemberekből álló team biztosítja (mentálhigiénés szakember, egészségügyi szakoktató, gyógypedagógus, iskolapszichológus, - orvos, - védőnő, - lelkész ). A négy tanévre kidolgozott program a társas kapcsolatok, ezen belül a párkapcsolatok természetét, az ezekkel kapcsolatos kihívásokat és lehetőségeket igyekszik megismertetni a diákokkal. Ezen kívül célja a családi életre való készüléssel és annak későbbi megélésével kapcsolatos konkrét ismeretek átadása is.
Tapasztalataink szerint a mai diákok környezetében kevés a pozitív példa, sok a veszélyeztető tényező, s ezért fontos, hogy a keresztyén értékrend alapján álló iskola komolyan vegye azt a küldetését, hogy segítse diákjait felkészülni az ezen értékrend alapján történő családi életre is.”

Előadók: Balikóné Németh Márta (egészségügyi szakoktató)
Barbély Eszter (iskolavédőnő)
Dr. Szitter Ágnes (iskolaorvos)
Frühwirthné Payrits Marianna (klinikai szakpszichológus, iskolapszichológus)
Horváth Ernő (gyógypedagógus)
Horváthné Kovács Csilla (rajz és művészettanár)
Horváth Rezsőné (középiskolai tanár)
Wagner Szilárd (rendszeres teológus, iskolalelkész)

Utolsó "segédcsomag" a vasárnapi szavazáshoz


Nem tudom, van-e "kampánycsend" egy püspökválasztás előtt, de nem hiszem, hogy bármelyik jelöltnek kifogása lenne az ellen, ha mégegyszer átgondolnánk nyilatkozataikat, terveiket, elképzeléseiket.
Ehhez nyújt segítséget az alábbi válogatás, melynek forrása országos honlapunk volt:

Hogyan tovább, evangélikus egyház? Bencze András és Szemerei János így gondolják.

Ha valaki püspökségre törekszik... Horváth-Bolla Zsuzsa interjúja.

Párhuzamos interjú a Dunántúli Harangszóban - A kérdező: Koczor György.

A március 13-án, vasárnap, az m1-en 10.25-kor elhangzott Evangélikus magazin is foglalkozott a témával.

Az Evangélikus Élet legfrissebb számában 8 + 1 kérdésre válaszolt Bencze András és Szemerei János, az összeállításon kívül az Üzenet az Ararátról című rovatban a püspökjelöltek a teremtésvédelemmel kapcsolatos álláspontjukat mutatják be.

Mindenkinek átgondolt szavazást kívánunk, a püspök-jelöltekre Isten áldását kérjük!




2011. március 14., hétfő

Tudják, hogy Petőfi Sándor is ...


….evangélikus volt..? Meg Kossuth Lajos is. Jó erre gondolnunk ma, nemzeti ünnepünkön!

Sopront, jelenlegi lakhelyemet, és Mezőberényt, szülővárosomat, összeköti Petőfi Sándor neve. (Vajon hány tepülés van, amely nem vallja magáénak a nemzet költőjét..?) Ez a kép itt Orlai Petrics Soma: Petőfi Mezőberényben című festménye.

Orlai, a magyar történelmi arcképfestészet úttörője, unokatestvére volt a költőnek, az ő családjánál vendégeskedett többször is Mezőberényben.
Pedig csak soproni diákként ismerte meg, mikor a szünidőt Ostffyasszonyfán, Salkovics Pétereknél töltötték mindketten. Idősebb Salkovics Péter testvére volt annak a Salkovics Mihálynak, aki vétkes volt Petőfi apjának, Petrovics Mihálynak a tönkretételében.

Életre szóló barátság köttetett ezen a nyáron!
Azonban elérkezett a szünidő vége, ifjabb Salkovics Péterre és Petrics Somára várt a soproni iskola, a nagybácsi úgy döntött, Sándornak adni kell néhány forintot, és útjára bocsájtani. Úgy vélte, a szünidei ellátással jóvátette azt, amit egy másik Salkovics követett el a család ellen. Sándor elkeseredett, bánatában beállt katonának Sopronba…

Pedig hát nem volt egy katonás alkat… Keserű is volt számára katonáskodás! Mégis csatlakozott, jóval később – már a szabadságharc vezéralakja, lánglelkű költőjeként - Bem tábornok seregéhez, mert úgy érezte, így marad hű önmagához.

Mezőberényből indult utolsó útjára. A Körös hídjánál emléktábla hirdeti: Itt volt a régi rév, ahol 1849. július 18-án Petőfi Sándor átkelt a Körösön, hogy Bem tábornok erdélyi seregéhez csatlakozzék. „Ekkor hagyta el költőnk örökre ábrándjainak hazáját, az általa sokszor megénekelt Alföldet…” (Orlai).
Ma őt is ünnepeljük!

2011. március 12., szombat

Böjt 1. vasárnapja

Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: „Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” Ő pedig megfordult és így szólt Péterhez: „Távozz tőlem, sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” (Mt 16,21-23.)

2011. március 10., csütörtök

"Nekem olyan böjt tetszik..."

Miért böjtölünk – mondják –, ha te nem látod meg, miért gyötörjük magunkat, ha nem akarsz tudni róla? De hiszen ti a böjti napokon is megtaláljátok kedvteléseteket, mert robotosaitokat hajszoljátok.
Hiszen pörölve és veszekedve böjtöltök, sőt bűnösen, ököllel verekedve. Nem úgy böjtöltök, ahogyan ma illenék, nem úgy, hogy meghalljam hangotokat a magasságban.
Ilyen az a böjt, amely nekem tetszik? Ilyen az a nap, melyen az ember a lelkét gyötri? Ha lehajtja fejét, mint a káka, zsákba öltözik, és hamut szór maga alá, azt nevezed böjtnek, és az Úr kedves napjának?
Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot!
Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!
Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az Úr dicsősége lesz mögötted.
Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok! Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, ha kenyeret adsz az éhezőnek, és jól tartod a nyomorultat, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény.
Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.
Fölépítik fiaid az ősi romokat, falat emelsz a régiek által lerakott alapokra; a rések befalazójának neveznek, aki romokat tesz újra lakhatóvá.
Ha nem jársz kedvteléseid után a nyugalom napján, az én szent napomon, ha a nyugalom napját gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent napját dicsőségesnek, és azzal dicsőíted, hogy abbahagyod munkáidat, nem keresed kedvteléseidet, és nem tárgyalsz ügyeidről, akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, én pedig a föld magaslatain foglak hordozni, és táplállak ősödnek, Jákóbnak örökségében. Az Úr maga mondja ezt. (Ézs. 58,3-14)

2011. március 5., szombat

Ötvened vasárnap


Bízzál az ÚRban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet. Ne tartsd bölcsnek önmagadat, féljed az URat, és kerüld a rosszat!
Gyógyulás lesz ez testednek, és felüdülés csontjaidnak. Tiszteld az URat vagyonodból és egész jövedelmed legjavából, akkor bőségesen megtelnek csűreid, és must árad sajtóidból. Az ÚR intését meg ne vesd, fiam, és dorgálását meg ne utáld! Mert akit szeret az ÚR, azt megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel. (Péld.3,5-12)

2011. március 3., csütörtök

Emlékeznek, ugye...?

Vasárnap 5 órakor szeretetvendégség a gyülekezeti teremben „A nagymama kuglófja avagy nemzedékek a családban” címmel!

A program:

  • Nyitó gondolatok (Hegedűs Attila)
  • Együtt muzsikálva (Friedrichék)
  • Generációk egy szakmában (Hirschlerék)
  • Kire ütött ez a gyerek? (Hunyadi iskola, IV.C)
  • IFI-zene
  • Négy generáció egy fedél alatt (Paffériék)
  • Dédszülőként… (Várfalvi Andrásné)
  • Áhítat és imádság (Kendeh György és unokája Hegedűs Botond)

Tea, sütemény, kicsiknek külön foglalkozás….
Szeretettel várunk mindenkit!

Hívogatóul még egy szám a Csík zenekartól: De szeretnék én is jó sokáig élni... :-)