Előrejött karácsony

Megérkeztek még az ünnep beköszönte előtt.
Egy képeslap a szentendrei betlehemesről, (Önök írnak még valódi, kézzel írott képeslapot ? Ez ilyen volt!),
egy mese Kamarás Istvántól, aki író, szociológus, akadémiai doktor, de leginkább OJD. (A három betű feloldásáért kéretik Ipiapi atyához fordulni!)

Most, vagy talán később, az ünnepek alatt örüljenek velem az ajándékoknak!

Kamarás István OJD:
Csillag a főkapitányság felett

A 2011. karácsony is ugyanúgy kezdődött, mint a legelső: népszámlálással. Azután ugyanúgy folytatódott: nem találtak hajlékra. Éppen a Mátyás téren ücsörögtek egy padon, amikor a rendőrök
igazoltatták, majd bevitték őket is a főkapitányságra. Ugyanígy jártak a vidékről felérkező csordapásztorok, majd pedig a messzi vidékről végre-valahára odajutó napkeleti bölcsek is. Előbbieket a Kálvária térről, utóbbiakat közvetlenül a főkapitányság elől gyűjtötték be, mert oda vezette őket a csillag. Velük, mivel idegen nyelveken beszéltek és útleveleik is idegen betűs nyelveken voltak kiállítva alaposan meggyűlt a bajuk az egyenruhás igazoltatóknak, akik kézzel-lábbal mutogatták, hogy a főkapitányság előtt nem lehet csak úgy letáborozni, tevékkel, sátrakkal. A jövevények karjukat széttárva felfelé mutogattak a csillagra, mely kétségkívül a főkapitányság felett ragyogott. Az egyenruhás igazoltatók hiába mondták szótagolva, még angol nyelven is, hogy „ho-tel, ho-tel”, a jövevények kézzel-lábbal ragaszkodtak a csillaghoz. Mit tehettek mást a hivatalosok, mint hogy tevéstől, mindenestül beterelték őket a főkapitányság udvarára, ahol a jövevények újból felverték sátrukat, a tevéik pedig odapakoltak egy-egy rakást a kövezetre, melyek szépen, vidáman, békésen gőzölögtek.

Természetesen az ügyeletesek azonnal jelentették csillagot, a jelentés egyre magasabbra jutott, egészen a főkapitányig, aki amúgy dandártábornoki rangban volt. Ez a magas rang már arra kötelezte, hogy elgondolkodjon, majd ennek eredményeképpen felkiáltson, hogy:
- Jesszusom!
Majd parancsba adta, hogy nézzék meg alaposan, nem hoztak-e be a hajléktalanokkal együtt egy házaspárt egy csecsemővel.

Ezalatt egyik helyettese kitalálta, hogy az idegen ajkú hajléktalanokat meg kell bírságolni euróban vagy dollárban, aztán udvariasan elzavarni őket. Amikor azonban egyikük, egy turbános közelkeleti az iszákjából egy aranyrudat vett elő, felborult az egész forgatókönyv. Arra kényszerültek, hogy ezt az ügyet is a főkapitány elé vigyék. A főkapitány azonban már benne volt vastagon az eseményekben, ugyanis valóban találtak egy házaspárt csecsemővel. Amikor ettől a dandártábornok még idegesebb lett, azzal próbálták nyugtatgatni, hogy:
- De hát ezek, dandártábornok úr, csak cigányok.
A dandártábornok áldotta lélekjelenlétét, hogy ragaszkodott a helyszíni szemléhez, mert hogy ott
azt sziszegte:
- Idióták! Nem látják, hogy ezek nem cigányok, hanem zsidók!
Az asszony csak elmosolyodott, de a férfi jóízűen elnevette magát, a kisded meg úgy repesett, hogy majdnem elrepült. A dandártábornok határozottan megszeppent, és csak úgy maga elé suttogta:
— Jézusmáriaszentjózsef!
Aztán rendelkezett, hogy addig is, amíg nem hozza meg a döntését, helyezzék el, így mondta, a „szentcsaládot”, így mondta, „kulturáltabb körülmények közé”. Aztán feléjük fordult:
— Hölgyem, uram, elnézést, de most sürgősen el kell intéznem egy hivatalos telefont.

Hiába próbáltak helyettesei újabb jelentéseket tenni, például a turbános, kaftános jövevényekről, akik akár arab terroristák is lehettek, tevéikről, akik már összerondították a műmárvány lapokkal lefedett udvart, vagy az angyalokról, akik nagy seregben röpködtek a főkapitányság körül, megzavarva ezzel a rendőrségi adóvevőket és akadályozva a rendőrségi helikoptereket, a dandártábornok mindenki lerázva szobájába sietett. Titkárával felhívatta a főrabbit, hogy megkérdezze tőle, hogyan értelmezi azt, hogy a főkapitányság felett karácsony este egy hatágú csillag ragyog.
- Hát nézzük csak - tűnődött a főrabbi -, Karácsony egyfelől keresztény ünnep, másfelől ez a csillag kétségkívül a mi csillagunk. Mindazonáltal, tisztelt dandártábornok úr, minket ez egy cseppet sem zavar. Hanem, tudja, biztos, ami biztos, ellenőrizzék még egyszer, addig tartom a vonalat.
Megnézték, jelentették: a csillag sajnos ötágú. A dandártábornok tovább jelentette a főrabbinak.
- De miért sajnos? — kérdezte a főrabbi.
- Mert ez, hiszen tudja jól, egy önkényuralmi jelkép - felelte a dandártábornok gondterhelten.
- Mondja, dandártábornok úr, szereti maga western-filmeket nézni? - kíváncsiskodott a főrabbi.
A dandártábornok egy pillanatra elgyengült, s kikotyogta:
- Felettébb szeretem.
- Nos hát akkor, kérem, gondolkozzon!
- A dandártábornok teljes erővel gondolkodott, majd azt mondta:
- Aha.
Ez annyit jelentett, hogy leesett a tantusz, ez az ötágú csillag mégsem kommunista szimbólum, hanem, bizony, sherif-jevény. Ami ugyan valamivel gyakrabban hatágú, de azért eléggé gyakran ötágú, erősítette meg legidősebb helyettese, de a betlehemi csillag ágabogáról már nem tudott semmi biztosat. És mivel a dandártábornokot valamikor nagyon régen reformátusnak keresztelték, felhívatta az ügyeletes dunántúli református püspököt, és megkérdezte:
- Tessék szíves lenni megmondani, hogy hány ágú a betlehemi csillag?
- Erre, kedves atyámfia, nincsen pontos válasz, mint ahogyan a napkeleti bölcsek számáról sincsen, mármint azokról, akiket háromkirályoknak szoktak emlegetni. Meg hát, tudja, az eszkimók mindennapi kenyerünk helyett mindennapi fókánkat mondanak a Miatyánkban.
- De hát éppen itt, püspök úr, az Isten szerelmére! Itt ragyog a főkapitányság felett. Könyörgöm, mi a csudát csináljunk vele?
- Örvendjenek, dandártábornok úr! Más különleges eseményről nem értesültek?
A dantártábornok karácsony lévén egyszerűen képtélen volt hazudni:
- De igen, püspök úr, csakhogy ez, sajnos, államtitok.
- Ez esetben áldás, békesség!
A dandártábornok ezután, biztos, ami biztos, felhivatta az ügyeletes evangélikus püspököt is, a Déli Evangélikus Egyházkerület éléről, és mindjárt azzal kezdte, hogy megjelent a betlehemi csillag a főkapitányság felett.
- Akkor ott még valaminek lennie kell, dandártábornok úr, mert, tudja, csak úgy jókedvében nem jelenik meg.
A dandártáboronok elbizonytalanodott. A püspök barátságosan segített:
- Na jó, akkor rákérdezek. Angyalok? Pásztorok? Háromkirályok?
- Sajnos, ezekre a kérdésekre nem válaszolhatok, mert államtitok tárgyát képezik. Ha netán mégis így lenne, mit tegyek?
- Énekeljék, hogy, diktálom: „Dicsőség mennyben az Istennek! Békesség földön az embernek!” Felírta?
Akkor tegyék a dolgukat. Erős várunk az Isten!
- A miénk is - felelte a dandárparancsnok, aki a várat illetően a főkapitányságra gondolt.
Ezután behivatta első helyettesét, aki valamikor régen, még KISZ-titkársága előtt katolikus hittanra járt, és felhivatta vele az ügyeletes katolikus püspököt, és parancsba adta a vezérezredesnek, hogy gyónja meg az egészet úgy, ahogyan van, jézusmáriaszentjózseffel, háromkirályokkal, angyalokkal és csordapásztorokkal együtt. Az ügyeletes váci püspököt igencsak megörvendeztette a hír, olyannyira, hogy könnyei is potyogtak a nevetéstől.
- A püspök úr szabályosan kiröhög minket - jelentette a vezérezredes a dandártábornoknak, aki erre heves mozdulattal kikapta a kagylót első helyettese kezéből.
- Dicsértessék! Mi van ezen ennyire röhögséges, püspök atya?
- Mindörökké! Természetesen nem nevetséges, hanem örömteli. Ugye, nagyfőnök úr, tudja, hogy mit
jelent az evangélium magyarul?
- Elnézést, nem mutatkoztam be, dandártáboronok vagyok főkapitányi minőségben. Jelentem, nem tudom, pedig tudnom kéne, az ördög vigye el. Bocsánat…
- Azt jelenti: örömhír. No, de komolyra fordítva a szót, miben segíthetek, dandártábornok úr?
- Kérem…, nagyon szépen kérem, vegye át tőlünk… Szóval ezt az egészet, Jézusmáriaszentjózsefet,
az angyalokat, a háromkirályokat és a csordapásztporokat. Mégis csak megfelelőbb helyük lenne egy templomban.
- Emlékeztetem, dandártábornok úr, az Úr Jézus Krisztus istállóban született, nem templomban.
- Csakhogy, püspök atya, ez nem istálló, hanem a főkapitányság, már bocsánat.
- Biztos ön ebben, dandártábornok úr?
- Van ugyan némi rendetlenség, de biztosíthatom úrrá leszünk rajta.
- Könnyen tisztázhatjuk a helyzetet, dandártábornok úr! Nem jelent-e meg véletlenül a betlehemi csillag a főkapitányság felett?
- Nagyon is itt ragyog, a fene… vagyis, püspök atya kérem, éppen ettől van a gubanc.
- Nos akkor, máris indulunk híveimmel, hogy imádjuk és áldjuk őt.
- De hát, püspök atya, és ha ezek mégis csak cigányok?
- És akkor? ― kérdezte a váci püspök.
Erre a dandártábornok egyszerűen lebénult, első helyettese fejezte be a beszélgetést egy dicsértessékkel.

A dandártábornok elhatározta, hogy addig, amíg valami okosabb eszébe nem jut, vagy ameddig nem kap fentről eligazítást, helyszíni szemlét tart. Most már a főkapitányság valóban úgy nézett ki, mint a betlehemi istálló. A lépcsőkön angyalok járta föl-le, a főkapitányság udvara tele volt hajléktalanokkal és angyalokkal. Elfoglalták a főkapitányságot, erősítést kellene kérni, ötlött eszébe. Emberei után kiáltott, de ők addigra már hajléktalannak öltöztek, már amennyire lehetett. Néhány hajléktalan viszont rendőrsapkát viselt, és vidáman szalutáltak neki. A legfurcsább az volt, hogy a hajléktalanok kifejezetten jóillatúak voltak, az angyalok és a rendőrök viszont meglehetősen izzadságszagúak.
- Mondja meg jóember, hol van a Szentcsalád? Hol vannak a háromkirályok? - szólított megy egy főtörzsőrmestert.
- Jelentem, a háromkirályok felpakolták a Szentcsaládot a tevékre, és elindultak a Mátyás tér irányába. Jelentem, mi is indulunk, utánuk hamarosan, csak szétosztjuk a pogácsát és a forralt bort.
- De itt hagyták nekünk sátraikat - mutogatott boldogan egy hajléktalan, majd hozzátette - Jó mutatnak majd a Mátyás téren.
Másodhelyettese, egy galambősz alezredes hevenyészett csordapásztor öltözetben, de még tányérsapkával a fején tevékenységére erősen koncentrálva egy kincstári vödörbe gyűjtötte a felséges sátrak körül gőzölgő a teve-potyadékot.

A dandártábornok végül is úgy döntött, hogy nem kér erősítést. Civilbe vagy valami inkognitóba kellene öltöznie, gondolta, de aztán úgy, ahogyan volt, elindult arrafelé, amerre a sokaság tartott, feltehetően a Mátyás tér felé. Még egyszer hátra nézett. Ekkorra már egy hatalmas termetű, feltehetően magas rangú arkangyal állt a főkapitányság kapujában, aranyparolinokkal. Éppen az akkor ékező főpolgármestert és sleppjét irányította el arrafelé, amerre a sokaság tartott. A többiekhez pedig így szólt:
― Siessetek haza, és vigyétek a hírt: megszületett a Megváltó, az Új Jézus Krisztus, és ha úgy akarjátok, hamarosan megérkezik hozzátok is.

A dandártábornok most már minden alól felmentve érezte magát, és kellemesen sodródott a tömeggel. Közben képtelenebbnél képtelenebb hírek terjengtek: hogy mégsem zsidók, hanem mégis csak cigányok, és hogy a parlamenttől elcipelték a mindenki karácsonyfáját a Mátyás térre, hogy a belügyminiszter rendkívüli állapotot hirdetett, aminek értelmében minden hajlékosnak az utcán kell tölteni ezt az éjszakát teával és zsíros kenyérrel.

Csak nagy nehezen ismerte fel a nyolcadik kerületi kapitányt kikent-kifent csordapásztor öltözetében, egy kisbáránnyal a nyakában.
― Erre mentek! ― mutatott a kerületi kapitány a tevepotyadékra. Ezután a dandártábornok kezébe nyomott egy nagy darab sajtot, levette fejéről tányérsapkáját, telerakta tojással, egy pásztorsüveget nyomott a fejébe, majd arra biztatta főparancsnokát, énekeljék együtt, hogy „Szülte a Szűz Szent Fiát, Örvendezzünk! Liliomot rózsaszál, lelkendezzünk! Kisded, atya nélkül, Néki szünet nélkül Glóriát zengedezzünk! A próféták megírák: Örvendezzünk! Csodát látott a világ, Lelkendezzünk! Kisded, atya nélkül, Néki szünet nélkül Glóriát zengedezzünk!”

Talán valami eligazítás történt odafentről? Vagy valakinek végre megjött az esze? Vagy kitört a békesség? Ekképpen töprengett a dandártábornok, de mások fejében is megfordultak hasonló gondolatok.
- Egymilliónál is többen lehetünk - súgta oda a kerületi kapitány fülébe a dandártábornok, kicsit ijedten. Végül aztán mégis csak összekapta magát, és ő is bekapcsolódott az énekbe: „Isten itt magára vett, Örvendezzünk! Emberi természetet, Lelkendezzünk! Kisded, atya nélkül, Néki szünet nélkül Glóriát zengedezzünk! Góliát meggyőzetett, Örvendezzünk! Nyert az ember életet, Lelkendezzünk! Kisded, atya nélkül, Néki szünet nélkül Glóriát zengedezzünk!”