"CSAK A MŰVIRÁGOK NEM HERVADNAK EL, DE ŐK NEM IS ÉLNEK!" ( DE MELLO)
Gyönyörű ilyenkor november elsején a temető. A gyertyafények, a fenyőkoszorúk és a családi találkozások engem egy kicsit mindig karácsonyra emlékeztetnek.
Ezekben a napokban azonban nemcsak a kivilágított és hirtelen élettel megtelt temető idézi a karácsonyt, hanem a kereskedelmi statisztikák is. Hatalmas pénzeket költünk élő- és művirágokra, koszorúkra vagy gyertyákra, amikkel mintha kicsi kertecskéket akarnánk varázsolni szeretteink sírjára.
Nem tudom, hogy árvácskaültetés, gyertyagyújtás vagy koszorúkötés közben belegondoltak-e már abba, hogy azért is szépítgetjük szeretteink sírját, mert a virágok az életet hirdetik. Igen, az életet, hiszen Istennek ezek a legszebb és legtörékenyebb teremtményei arról is beszélnek, hogy vannak még élők, akik emlékeznek az elhunytra. És arról, hogy még egy könnyekkel itatott síron is nyílhatnak virágok.
Gyönyörűen ír a virágokról a jezsuita szerzetes, Anthony de Mello: "Ami egyszer él, annak meg kell halnia. Nézzétek a virágokat: csak a művirágok nem hervadnak el. De ők nem is élnek!"
Vannak azonban időszakok az életben, mikor a virágok és a koszorúk inkább a mulandóságot juttatják eszünkbe. Amikor valakitől örökre búcsút veszünk, amikor valaki nagyon-nagyon hiányzik, akkor érzéseink szerint sokkal jobb lenne, ha a múló élet inkább egy múlhatatlannak tűnő művirághoz hasonlíthatna, hiszen azok összehasonlíthatatlnaul tovább virulnak kerti barátaiknál. Ők azonban nem élnek, és soha nem is fognak életre kelni, ellenben a kertek virágaival, amiknek a magjaiból új élet sarjad tavasszal.
A mi életünk is olyan törékeny, mint a virágoké, de ebbe nem kell belenyugodnunk, mert Jézus Krisztus éppen törékenységünk és mulandóságunk miatt jött el jött el a világba. A mi kicsiny világunkba is: Ágfalvára, Bánfalvára, Bécsbe és Budapestre. Azért jött, hogy törékeny életünket megerősítse. Talán nem úgy, ahogy várnánk. Nem úgy, hogy többé minden rendben lesz körülöttünk és a szomorúságot, mint érzést elfelejthetjük. Nem. A Biblia ennél sokkal többet ígér: a halott test "elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban." (1Kor. 15,42)
Pál apostol az emberlétet a múlékony és romlandó virágokhoz hasonlítja: elvettetik romlandóságban, írja.
Tudjuk sajnos jól, hogy az emberi test: romlandó, beteges, törékeny. A Szentírás azonban azt ígéri, hogy nem marad ez mindig így, mert "feltámasztatik majd romolhatatlanságban".
Adjon nekünk az Úristen elég erőt romlandóságunk és mulandóságunk terhének viseléséhez, és adjon reménységet is: - a test feltámadásának romolhatatlanságára, a csupa-csupa nagy betűvel írandó ÖRÖK ÉLETRE.
"Ami egyszer él, annak meg kell halnia. Nézzétek a virágokat: csak a művirágok nem hervadnak el. De ők nem is élnek!" Főleg nem örökké...
Milyen jó is lenne, ha minden virágszál a gyönyörűen feldíszített és szinte karácsonyi fényárban úszó sírokon az örök életet juttatná eszünkbe! Ámen.
Heinrichs Eszter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése