Rakovszky Zsuzsa

Ma este Rakovszky Zsuzsát néztem a PAX televízióban. Vámos Miklóssal beszélgetett, jó volt nézőként a beszélgetés részese lenni! A kerek születésnapját decemberben ünneplő soproni író-költő köszöntésére és az olvasók gyönyörűségére hadd álljon itt két verse és egy rövid idézet.

Forrásként a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapját használtam .
Ha a címre kattintanak, a verseket meghallgathatják a szerző előadásában.

"Az ember (a költő) versírás közben egyáltalán nem gondol az olvasókra (sorry). Másfelől viszont a költő is "emberből" van, akár az olvasó, és az elkészült vers akkor is megérinthet másokat, ha a megírásának nem kifejezetten ez volt a célja. Hogy melyik vers melyik olvasóra hat, az kettejük érzékenységének, világlátásának stb. szintjétől függ, illetve, ha a vers eléggé sokrétegű, akkor különböző érzékenységű, műveltségű olvasók is találhatnak benne valamit önmaguk számára, mint ahogyan ugyanaz az ember is másként olvassa ugyanazt a verset fiatalabb és másként idősebb korában." (Rakovszky

Egyirányú utca

De ami volt, az nem jön vissza többé
soha. Az idő egyirányú utca.
Örökké zuhog a jelen, s örökké
száraz lábbal kelünk át rajta: a múlt fölissza
szempillantás alatt. Lábbal előre vissza
nem szökken a műugró a trambulinra, és nem
lesz már a csorba ép, a foltos újra tiszta,
de ha mégis lehetne, hogyha valami résen,
a kozmosz féregjáratain át
zuhannál fölfelé, míg eléred azt a pontot,
ahol elromlott minden, hogy fölfejtsd a hibás
szemig a múlt kötését, másként legyen, ne mint volt,
bölcsőjében fojtsd meg a zsarnokot, vagy
kivándorlásra bírd tulajdon nagyapádat,
vagy azon vedd magad észre: egyszer csak ott vagy
saját gyermekkorodban, épp vasárnap
dél van, most merik szét a húslevest,
s te fényes űrruhádban, dülledt üvegszemed
rájuk emelve, a jövendő elvetélt
embriója, merev térdekkel lépegetsz
feléjük, vagy csak egy hang, testetlen sürgetés
vagy tiltás oldaluknál, súgod: „Tedd!” vagy „Ne tedd!”
– az is hiába volna. Nem lehet
csak egy szálat kihúzni, ha nem az összeset,
olyan szorosra szőtt a múltak szövedéke.
Mint bulldózer tolja maga előtt
a voltak összessége a rákövetkezőt,
ami volt egyszer, annak nincsen sohase vége,
vétkes vagy áldozat: nem felejtesz, nem felejtek,
a sérelem sérelmet szül, a seb
sebezne, és nincsen, ki mint bokára ejtett
szoknyából vetkező, a múltjából kilépne,
s azt mondaná: „Igen, én ezt tettem veled,
ahogy mások velem: bocsáss meg érte!”
És ha lehetne, ha mégiscsak visszatérne,
ki már soha, megint csak gázszámlákról beszélne,
csöpögő vízcsapokról, s te is csak azt felelnéd,
amit akkor, s nem mondanád: „Ne menj még!
Fél életem viszed magaddal, hogyha elmégy!”

Dal az időről

Fésű földben, karóra víz alatt,
madártetem a hóban…
Száz év előtti karácsonyi lap
a bombatalálat érte fiókban.
Fényképcsomag: aki már nincs sehol,
vízparton áll, gyerek fölé hajol,
sötét haja lobog a nyári szélben.
Szilánkok egy ház romjai alól,
amely leégett az idő tüzében.

Fakó zseblámpafény erőlködik,
hogy kimentsen az éjből valamit.
Kölcsön-létre lobbantsa, ami nincs.
A múlt kihamvadt évtizedeit
villantaná törött tükördarab.
Ahogy a kő fölött beforr a hab,
ahogy a gyűrű szétfut a hangtalan vizen –
a végén ránctalan nemlét marad,
mintha sosem lett volna semmi sem.