Az előző bejegyzéshez hasonló cím már nem egy helyi kör beszélgetéséről szól, hanem egy kutatási programot takar. A Magyarországi Evangélikus Egyház felkérésére Fábri György és Fábri István 2010-ben szociológiai felmérést készített, amelynek célja, hogy feltérképezze a magyarországi evangélikus hívők, egyháztagok, lelkészek, egyházi intézményi szereplők
véleményét az egyház működéséről, problémáiról, valamint hitéleti és egyházi tevékenységüket.
A felmérés megállapításairól, a róla megjelent HVG cikkről már is elkezdődött a vita - többek között - a fraternet-mindenki levelező listán.
S ez jó! Jó akkor is, ha vannak, akik saját, korábbi tapasztalataikat vélik viszont látni, s vannak, akik a vizsgálati módszerrel szembeni kétségeiket fogalmazzák meg. Jó, mert mégiscsak valamiféle tükör, amibe kénytelenek vagyunk belenézni és levonni a következtetéseket.
Én érdeklődéssel várom, s figyelmükbe ajánlom az országos honlapunkon blog formájában folyamatosan megjelenő anyagot, és a Credo c. evangélikus folyóiratunkat, ahol szintén olvashatunk a kutatásról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése